30. rész: Egy átlagos nap

Sajnos az örömnek hamar vége szakadt. Mire az utolsó falatokkal is végeztünk, a hajó kikötött a part mentén, nekünk pedig eljött az ideje, hogy leszálljunk.
- Köszönünk mindent! – mosolygott Sebastian a férfiakra, akik lesegítettek minket a hajóról. A kezükbe nyomott egy kis borravalót, majd összekulcsolta ujjainkat és a kocsijához indultunk. – Hazaviszlek – mosolygott rám.
- Rendben, csak el ne késs! – mosolyogtam én is, bár jól tudtam, hogy még van egy kis ideje. Beültünk az autóba és irányt vettünk a házunk felé. Útközben egyikünk sem szólalt meg, nem is volt rá szükség. Apró mosolyaink, érintéseink elárulták, boldogok vagyunk.
Végül leparkolt a házunk előtt, majd kiszállt és udvariasan kinyitotta nekem is az ajtót. Egy csoda ez a fiú, ez egyértelmű.
- Köszönöm ezt a csodálatos estét! – mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam, hogy egy csókot nyomjak ajkaira.
- Köszönöm, hogy megoszthattam veled – mosolygott ő is, majd apró puszikat lehelt ajkaimra, míg meg nem szólalt a mobilja. – Tommi – pillantott a kijelzőre, miután előhúzta az apró készüléket zsebéből.
- Menj! – mosolyogtam rá biztatóan.
- Vigyázz magadra! – csókolt meg ismét.
- Te is – pusziltam meg.
- Este hívlak – bólintott, majd a kocsijához indult. Megvártam, míg elhajt, csak utána mentem be a lakásba. Néma csönd honolt a házba, azt gondoltam még alszanak, így a szobám felé indultam.
- Jó reggelt! – szólalt meg Laura a konyhából.
- Szia – lépett be a helységbe. Az asztal mellett kortyolgatta a kávéját.
- Milyen volt az este? – kérdezte mosolyogva.
- Nagyon jó – sóhajtottam, majd leültem mellé. Jobb híján egy tejeskávét készítettem magamnak.
- Na, merre jártatok? – kérdezte kíváncsian.
- Elvitt hajókázni – csillogtak szemeim. Már attól melegség öntötte el a szívemet, ha visszagondoltam az eseményekre. – Annyira romantikus volt – olvadoztam. – Ő pedig annyira aranyos. Lau, én azt hiszem, szerelmes vagyok – suttogtam.
- Örülök, hogy boldog vagy – ölelt meg mosolyogva. Ezt szerettem benne az egyik legjobban. Benne sosem volt féltékenység, csak egyszerű jószívűség. Mindig örült annak, ha valakivel valami jó történt. – Keresve se találhatnál jobbat, mint Sebastian – mosolygott.
- Annyira tökéletes. Pont olyan férfi, akiről mindig álmodtam.. Ezért néha meg kell ráznom a fejem, hogy biztos legyek benne, hogy ez a valóság – meséltem, mire ő felkuncogott.
- Lehetőleg ne előtte rázogasd – kuncogott tovább. Ezen már én is felnevettem.
- Köszi, ez jó tanács – nevettem tovább. – Egyébként.. – jutott eszembe egy új téma. – Már csak pár napod van itt… Mit csináljunk? – mosolyogtam rá.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk este valahová bulizni – vetette fel az ötletet. – Bár, nem tudom, hogy milyen szórakozóhelyek vannak itt a környéken -.
- Szolidabbak, mint otthon – nevettem fel. – De, igen. Ez egy jó ötlet – mosolyogtam.
- Szuper – kuncogott. – Ja, és… Kereshetnénk egy csajt az unokatesódnak – suttogta.
- Hallottam! – jelent meg az említett.
- Esélytelen – fordultam vissza barátnőmhöz. Ő csak magát szereti – nevettem, mire ő is nevetésben tört ki.
- Ha-ha – grimaszolt Dávid. – Akkor szerinted miért engedtem meg neked, hogy itt lakj? – kérdezte.
- Mert amíg én itt vagyok, nem kell bajlódnom a kajával és a rendrakással – nevettünk tovább Laurával.  
- A te szakácstudásodat inkább hagyjuk – legyintett. – Bár jobb, mint a barátnődé – mosolygott pimaszul.
- Tudok főzni, oké? Csak jól titkolom! – vetette oda Laura. Mindannyian jót nevettük, főleg Laurán, aki megjegyzem., nagyon ügyesen főz valójában.
Hagytam, hogy Dávidék megreggelizzenek, addig én vettem egy frissítő zuhanyt, majd felöltöztem az egyik legkényelmesebb ruhámba.
- El kellene mennünk, bevásárolni – közölte unokatestvérem, mikor visszaértem hozzájuk.
- Rendben. Öltözz fel és mehetünk – közöltem vele. Leváltott és a fürdőszobába sietett, addig Laura is felöltözött a szobánkban. A mobiltelefonomért nyúltam. Írni akartam egy üzenetet Sebnek, hogy jó utat, de a repülőgépe már felszállt. Ehelyett inkább elmosogattam, majd megfésülködtem és felkötöttem a hajamat.
- Én kész vagyok – mosolygott Laura.
- Én is – kiabált Dávid a fürdőből, majd megjelent, haját igazgatva.
- Nyugi már, jól nézel ki – nevettem. Felkaptam a táskámat, majd elindultunk a bevásárlóközpontba. 

Minden lehetséges hozzávalót beszereztünk, miközben azzal játszottunk, hogy a bevásárló kocsi a Forma 1es autónk. Most kellett volna látnia minket Sebnek… A boltosok kicsit hülyének néztek minket, de mi nagyon élveztük, hogy újra gyerekek lehetünk. Egyébként is szerettem volna csodálatossá tenni Laura utolsó napjait itt Németországban.
A jól megpakolt bevásárlókocsit a pénztárhoz toltuk és fizettünk, majd hazamentünk, hogy összeüssünk belőle valami ehetőt.
Ezúttal nem hagytuk Dávidot meglógni, ő is csatlakozott a munkánkhoz és szerencsére a végeredmény is jól sikerült. Egy kis délutáni DVDzés után, végül úgy döntöttünk ideje elkezdeni a készülődést.
- Biztos nem jössz velünk? – néztem Dávidra.
- Mi keresni valóm nekem egy ilyen helyen? – kuncogott.
- Nő keresni valód – kacsintott rá Laura.
- Áh, a nőkkel csak a baj van – legyintett.
- Pff. Mert a pasikkal nem, mi? – grimaszoltam.
- Seb, már tud erről a nézetedről? – kuncogott.
- Nem érdekel, hogy tud-e – vontam vállat. – Nem rá értem, hanem úgy nagy általánosságban – mondtam.
- Persze-persze – rötyögött.
- Mondta ezt a gyáva kukac… - vigyorgott Laura.
- Hogy mondtad? – kérdezte Dávid.
- Mondom, gyáva kukac vagy! – nevetett barátnőm.
- Én is megyek – pattant fel a kanapéról, majd a szobájába rohant. Mi is készülődtünk, letusoltunk, majd kiválasztottuk a ruháinkat, ami nem volt egy könnyű menet. Bár… azt hiszem ezt már megszoktuk…  
 
Sokáig kutakodtam, míg végül egy sárga, zebra mintás ruha mellett döntöttem, amit egy rózsaszín övvel dobtam fel. Cipőnek a már megszokott fekete magas sarkúmat választottam.
- Nos?- fordultam körbe Laura előtt.
- Nagyon jól nézel ki – mosolygott, majd ő is választott magának egy dögös ruhát.
Sminkelni kezdtem a fürdőszobában, amikor megszólalt a mobilom.
- Felvennéd? – kérdeztem Laurát, miközben a szemceruzát hasznosítottam éppen.
- Igen – mondta, majd felvette a telefont. – Szia, Seb – mosolygott. – Itt van velem, épp sminkkel. Kihangosítalak, oké? – drágám bizonyára igent válaszolt, mert Laura kihangosította és letette a mobilt a mosógép tetejére.
- Szia – szólaltam meg én is.
- Szia, Kicsim – mondta mosolygós hangon.
- Rendben megérkeztél? – kérdeztem.
- Igen, minden simán ment, szerencsére – mesélte. – És veletek mi újság? Hova készültök, ha szabad érdeklődnöm?
- Szabad – kuncogtam – Kihasználjuk az utolsó napokat együtt és elmegyünk bulizni. Képzeld, jön Dávid is – újságoltam lelkesen. - Keresünk neki barátnőt – nevetettem tovább.
- Szegény srác – nevetett ő is.
- Naaa! Most miért vagy ilyen? - kérdeztem nevetve.
- Csak ismerem már az ilyen csajkerítős dolgokat – nevetett.
- De engem még nem ismersz eléggé – kuncogtam.
- Kezdek félni… - rötyögött.
- Nincs rá okod – mosolyogtam.
- Tényleg? És ha megtetszel valamelyik fiúnak a buliban? Hogy védjelek meg több száz kilométerről? – kérdezte.
- Sehogy – nevettem. – Nem fogok megtetszeni senkinek, ne aggódj – mosolyogtam tovább.
- Sose tudhatod – mondta teljesen komolyan, majd a végén felnevetett.
- Szeretlek te kis bolond – mosolyogtam.
- Én is téged – hangzott a válasz, mely megmelengette szívemet.