27. rész: Piknik

Sziasztok! Ismét itt vagyok, ezúttal egy hosszabb résszel! Viszont kissé kegyetlen leszek és komment határt szabok! Amint összegyűlik legalább 8 komment, hozom a következő részt! Sajnálom, de fontos tudnom, hogy van-e értelme annak, hogy írjak ide nektek. Tudjátok, rengeteg word-os dokumentumom van, ami különböző történeteket rejt, másra se várva, minthogy befejezzem. Azokkal is eltölthetem időt, ha erre nincs kereset... Egyébként, egy másik kérésem is lenne! Szeretném, ha leírnátok magáról az írástudásomról mit gondoltok. Szeretnék tisztában lenni azzal. mennyire van helyem nekem ezen a pályán... :) Tudjátok, hosszabb tervű álmaim vannak az írással kapcsolatban... :)

A délelőtt folyamán megfőztük az ebédet, ami igazából csak Dávidnak ebéd, nekünk vacsora lesz, majd készítettünk pár szendvicset is.
- Valami édesség is kéne – morfondíroztam a pult előtt állva.
- Csak gumicukor van itthon – nézett a fiókba.
- Visszük – tettem a kosárba. A parknál van egy cukrászda, legfeljebb majd beülünk oda egy sütire.
Egy órakor aztán mindketten elrohantunk készülődni. Nem vittem túlzásba, egyszerű ruhadarabok mellett döntöttem, és Launak is ezt tanácsoltam. Végtére is a parkba megyünk, ahol elkerülhetetlen, hogy kicsit koszosak legyenek a ruháink.
A hajamat egyszerűen felkötöttem, majd beletoltam egy napszemüveget is.
- Kész vagy? – fordultam barátnőmhöz.
- Kész – mosolygott rám. Egy egyszerű szürke felsőt viselt, egy kantáros sorttal és topánkával, de még így is gyönyörű volt.
- Induljunk – mosolyodtam el, majd elindultunk. Bár a park nincs messze, úgy döntöttünk egyszerűbb, ha kocsival megyünk, így már két óra előtt öt perccel a parkolóban ácsorogtunk. – Nem kellett volna hoznunk valami játékot? – morfondíroztam.
- Az unokabátyád tetrisére gondoltál, vagy mi? – pillantott fel. Még a kocsiban ült, nyitott ajtó mellett, míg én egyre csak a tájat szemléltem, hogy mikor bukkan fel párom kocsija.
- Nem – kuncogtam. – Inkább valami labdára vagy tudom is én – rántottam vállat.
- Nincs is labdánk – húzta fel szemöldökét.
- Igaz – fintorogtam. – Bocsi, csak izgatott vagyok – helyeztem át testsúlyom egyik lábamról a másikra.
- Veszem észre – mosolygott. – Mitől félsz?
- Nem félek csak… nem tudom – fintorogtam.
- Az jó – nevetett fel. Ebben a pillanatban megpillantottam egy ismerős kocsit, amely közvetlenül mellettünk parkolt le. Pár pillanat múlva egy kesze-kusza hajú szőkeség és egy barna kisfiú szállt ki az autóból.
- Bocsi, hogy késtünk – kezdett magyarázkodásba Sebastian.
- Semmi baj – mosolyogtam. Közelebb jött és egy apró csókot lehelt az ajkaimra. – Hoztam még egy piknikezőt – mutattam barátnőmre.
- Szia, Laura – hajolt közelebb hozzá Seb, és köszöntötte két puszival.
- Remélem nem baj – mosolygott Lau.
- Dehogy – nevetett Seb. – Egyébként, ő itt az öcsém – mutatott a félénk kisfiúra. – Fabi, ők itt Flóra és Laura – intett felénk.
- Fabian Vettel – nyújtotta kezét a legifjabb Vettel.
- Flóra Farkas – mosolyogtam rá. Nem sokban hasonlít a bátyjára, de valamilyen furcsa kisugárzásnak köszönhetően, mégse tagadhatnák le, hogy rokonok. Persze, nem is akarják.
- Laura Szekér – nyújtotta a kezét barátnőm is. Gyorsan kezet fogtak, majd bezártuk mi is a kocsit, megfogtuk a kosarat és a plédet és kerestünk egy jó kis helyet. Egy fa alá telepedtünk le, ami nyújtott nekünk egy kis árnyékot.
- Ki éhes? – kérdeztem.
- Én – vigyorgott Sebastian.
- Én is – csatlakozott Lau.
- Na, és te? – kérdeztem Fabiant.
- Mit lehet enni? – pillantott a kosár felé.
- Van szendvics, gumicukor, ropi – soroltam. – És ott van cukrászda – mutattam a háta mögé.
- Gumicukrot szeretnék – mosolygott.
- Tessék – nyújtottam felé. - Seb? – néztem páromra.
- Szendvics – vigyorgott, mire a kezébe nyomtam egy szalámis szendvicset.
- Nekem is – válaszolt Laura, mielőtt megkérdezhettem volna. Neki is adtam egyet, majd magamnak is. Evés közbe, bár nem illik, beszélgetni kezdtünk. Legfőképpen Fabiannal beszélgettünk, szerettem volna megismerni a bajnok öcsikéjét. Seb addig Laurával bonyolódott hosszas beszélgetésbe az autóversenyzésről, persze angolul.
Kicsit haragudtam magamra, végtére is butaság volt tőlem, hogy elhoztam Laurát, mert újra kiütnek a nyelvi eltérések, azonban ő az én vendégem, és nem hagyhattam otthon még egy napra.

- Nincs kedved tollasozni? – kérdezte Fabian. Páromra pillantottam, de még mindig a forma 1-ről beszélgettek.
- De – bólintottam.
- Hozom az ütőket – pattant fel. Kérdés nélkül belenyúlt bátyja nadrágzsebébe a kocsi kulcsért, majd elrohant. Seb meglepetten bámult utána.
- Csak a tollasért ment – mosolyogtam rá. A kissrác hamar visszatért kezében egy négy ütős tollas felszereléssel, és három darab tollaslabdával.
- Bezártam – jelentette ki Fabi, majd odadobta a kulcsot bátyjának. Sebastian bólintott, majd ismét Laura felé fordult.
- Várj! – intettem a kisebbik Vettelnek, mikor elindult a fűre. Gyorsan megszabadultam magas talpú szandálomtól és mezítláb szaladtam a fűbe. Gyerekkorom óta nem csináltam ilyet, így újra tíz évesnek érezhettem magam. Sajnos, ma már Magyarországon ez nem igazán lehetséges. A parkok koszosak, és tele vannak mindenféle szeméttel. Jó látni, hogy ezzel szemben a németek nagyon is vigyáznak a környezetükre.
Hosszú percekig játszottunk,  remek partnernek bizonyult. Nagyon ügyesen játszott. Végül Seb és Lau is úgy döntött, csatlakozni szeretnének.
- Fiúk a lányok ellen? – vetette fel az ötletet Sebi.
- Én inkább Flórával leszek – sétált hozzám Fabian. Ledöbbentem, majd széles mosollyal az arcomon kacsintottam Sebastianra.
- Nézzenek oda… nem csak lecserél, de még a barátnőmre is szemet vet… - csóválta a fejét. Mind felnevettünk.
- Állj inkább a helyedre, szöszi! – nevettem tovább.
- Jól van, jól van – mosolygott, majd beállt Laura mellé és tollasozni kezdtünk. Eszembe jutott régen mennyit játszottunk Laurával, olyankor a labda általában az ereszcsatornában kötött ki. Még szerencse, hogy itt mindösszesen fák vannak. Bár, bajnok uraságnak így is sikerült megszabadítania magukat egy tollaslabdától.
- De rég csináltam ilyet – dőltem le a pokrócra. A fiúk összepakolták a tollast, és elszaladtak egy focilabdáért.
- Még úgy tizenéves korunkban, ha jól emlékszem- mosolygott Laura.
- Öregszem – fintorogtam, mire ő jóízűen felnevetett. – De komolyan. Még Seb is fiatalabb nálam…
- Nem úgy néz ki, mint akit ez érdekelne – pillantott felénk közelítő kedvesemre. – Rajtad meg amúgy sem látszik – mosolygott rám.
- Dehogynem – sóhajtottam.
- Jöttök kicsit rúgni a bőrt? – villantott felém egy csodás mosolyt napszemüvege alól Mr. Vettel.
- Mezítláb? – húztam fel a szemöldököm.
- Naná! – mosolygott.
- Utána nem bírok majd lábra állni – nevettem.
- Majd jóváteszem egy masszázzsal – nyújtotta a kezét.
- Az ötlet tetszik, de ha nem baj, inkább kihagyom – mosolyogtam. – Ne haragudj!
- Nem haragszom – mosolygott. – Laura?
- Nem vagyok valami jó focis… - fintorgott.
- Ideje megtanulni! – nevetett fel Seb. Laura felállt és a fiúkkal tartott, én pedig szememre húztam a napszemüvegem és beültem a fa tövébe Egy idióta vagyok, amiért nem topánkába jöttem, de ilyen az én formám. Rossz volt nézni, ahogy olyan önfeledten játszottak, míg én a fa tövébe kuksoltam. De magamnak csináltam, így megérdemlem. Ráadásul, nem is baj, ha Lau jobban megismeri Sebet, most, hogy összejöttünk.
Az ásványvizes flakont kezdtem keresni, persze a pokróc másik végén találtam meg. Olyan szomjas voltam, hogy legalább a felét megittam egy húzóra, majd felkaptam a kupakot és elkezdtem visszacsavarni rá, mire egy kéz nyúlt az üvegért.
- Épp erre van szükségem – lihegett Seb. Levettem a kupakot, így adtam oda neki az üveget. Ő is majdnem a felét kiitta, nagyon szomjas volt. – Köszi – nyújtotta felém.
- Nincs mit – visszacsavartam rá a kupakot, majd a pokrócra dobtam. Mosolyogva követett a tekintetével, majd megvárta, míg ismét szembe kerültem vele, hogy közelebb hajolhasson egy csókra.
- Fúúúj! – hallottuk meg a legifjabb Vettel hangját. Furcsa grimasszal jelezte, nem tetszik neki a dolog.
- Majd csinálod még te is, eleget – nevetett rá bátyja.
- Én biztos nem – rázta fejét tiltakozóan.
- Majd meglátjuk – mosolygott rá Laura, majd felé rúgta a labdát.
- Aranyos az öcséd – mosolyogtam a szöszire, mire újabb csókkal jutalmazott.