Pár perc múlva Kaiék is megérkeztek, együtt léptem be velük a bejáraton, míg a lányok külön. Most nem volt sem időm, sem lehetőségem a lányokkal lenni.
Fél órával a futam előtt, mindenhol egykori kollégáim rohangáltak. Helyből közvetítették a felvezető műsort, amelyben esélyeket latolgattak, meséltek a pályáról, a tavalyi futamról, és egy jótékonysági licitálásról. Sebastian aláírt egy Pirelli gumit, amelyet a legtöbb pénzt felajánló személy kap meg ajándékba.
Belegondoltam vajon hány tini lány kaphat otthon a telefonhoz, hogy pénzt ajánljon fel, a kerékért. Persze itt nem olyan összegekről beszélnek, mint amennyibe egy sms kerül, hanem jóval többszöröséről.
Az idő borzalmas volt, fújt a szél és a pálya még nedves volt, amikor elindultak a felvezető körre. A szendvicsemet próbáltam majszolgatni, amikor az idegességem tiltakozásba kezdett egy kiadós hányingerrel. Az autók szépen lassan, mind visszaálltak a rajtrácsaikra. Amint az utolsó, Jérôme d'Ambrosio is elfoglalta helyét, kigyúltak a piros lámpák. Magamban visszafelé kezdtem számolni.
3-2-1 Kezdetét vette a 2011-es Magyar Nagydíj. Sebastian jól elkapta a rajtot, azonban Lewis Hamilton és Jenson Button is. 5 körön keresztül vezetett, Lewissal a nyomában, mikor megcsúszott a pálya még nedves ívén, így Lewis könnyedén megelőzhette. Persze nem lettem tőle túl boldog, de a lényeg, hogy nem esett semmi baja. Ezúttal Jenson került a nyomába, és hamarosan ő is megelőzte a németet. Kezdetét vette a McLarenek közötti harc az első helyért. A helyezések szinte pillanatok alatt változtak, még az első helyen is. Lewis és Jenson pillanatonként előzték meg egymást, míg nem Lewis maradt elől. Sebastian harmadik helye egyre biztosabbá kezdett válni, míg nem Lewis hibázott, és elveszítette pole pozícióját. Jenson és Sebastian is megelőzte.
Természetesen hatalmas technikai harc folyt. A gumi cserék következtében egy körön keresztül még Michael Schumacher is vezette a futamot! Végül Lewis rossz taktikán volt, amely csak a negyedik helyhez volt elég. Fernando Alonso lett a harmadik, Sebastian Vettel a második, és Jenson Button, aki ezen a hétvégén ünnepelte kétszázadik futamát, megnyerte a Magyar Nagydíjat.
Semmi kétség, hogy Jens a Hungaroring királya. Itt nyerte élete első futamát is, ami egy elég kaotikus futam volt, még évekkel ezelőtt…
Örültem, hogy Sebastian arcán mosolyt láttam, miután levette a sisakot. Bár nem ő nyert, az a második hely is nagyon szép. Ráadásul a vb pontversenyében így is sikerült tovább növelnie előnyét!
Bár a díjátadó teljesen átlagosan zajlott, mégis megkönnyeztem. Semmi kétség, akármilyen messzire elmehetek, mindig ez az ország lesz az otthonom.
Az interjúszobában roppant jókedvűek voltak a fiúk. Úgy tudom, Sebastian és Jenson jó barátok, ami most is megmutatkozott. Sebastian panaszkodott, hogy Jenson tegnap le akarta harapni az ujját ( a híres Vettel mozdulat miatt), Jenson pedig eldicsekedett az új, remélhetőleg majd ugyanolyan híressé váló mozdulatával, amely nem más, mint egy W. A díjátadás közben mutogatta, de mindenki értetlenül állt előtte, így elárulta, a barátnőjével, Jessicával találták ki és azt jelenti ’winner’, tehát győztes. Jót mosolyogtam a dolgon, majd elindultunk, hogy riportot készítsünk a pilótákkal.
Elöntött a szükség érzete. Mindennél fontosabbnak éreztem, hogy még egy utolsó pillantást vethessek Sebastianra, mielőtt hivatalosan is megkezdődik a nyári szünet.
Kai próbált ellenkezni, de Anna a pártomra állt, így két nővel szemben teljesen esélytelenné vált. Beadta a derekát, mi pedig megkerestük a szőkeséget.
Sokan álltak körülötte, így éppen elég időm volt ahhoz, hogy végigmérjem. Elképesztő, hogy mennyire aranyos, függetlenül attól, mit visel. Az arcán bujkáló mosoly pedig arra készteti az összes lányt, hogy a térdkalácsuk felmondja a szolgálatot.
Teljesen kész voltam mire mi következtünk, az arcomon önkéntelenül ott volt az a mosoly, amit a jelenléte váltott ki belőlem, arcom kipirult és mikor meg akartam szólalni csak makogásra futotta.
- Minden rendben? – aggódva mért végig, majd szigorú pillantást vetett a mögöttünk morgolódó újságírókra.
- Ühhüm – bólintottam. Vettem egy mély levegőt, gyorsan összeszedtem a gondolataimat és nekiláttam az interjúnak.
Hamar túlestem a dolgon, mert mögöttem már nagyon türelmetlenkedtek. Feltettem a legfontosabb kérdéseket, majd megköszöntem az interjút és elindultam Jenson Button felé, hiszen Kai valószínűleg ott van. Ahogy elhaladtam a soron következő riporterek és fotósok mellett, meghallottam, amint egyikük azt mondja: ’’Hogy egyesek mit össze tudnak szerencsétlenkedni… komolyan mondom, sajnálom szegény pilótákat ilyenkor”
Anna szerencsére nem hallotta, de engem mindenesetre szíven ütött. Hogy lehet valaki ennyire ellenszenves? Nem tud rólam semmit, nem tudja, hogyan dolgozom és azt sem, hogy mennyit küzdöttem azért, hogy most itt legyek. Fogalma sincs az életemről! Az méreg kezdett szétáradni a testemben, majdhogynem remegtem. Valahogy ki kell adnom magamból a felgyülemlett feszültséget, és erre csak egy módszerem van. Egy tökéletes csajos nap, holnap, a legjobb barátnőmmel.
Launak este meséltem el mitől is vagyok ideges. Mondanom sem kell, ő is kiakadt, talán még jobban, mint én. Persze azonnal beleegyezett a másnapra szánt terveimbe, így a hétfő reggelt egy közös futással indítottuk, majd egy gyors reggeli után elmentünk kozmetikushoz, vásárolni és este egy közös házimozizással zártuk le a napot.
Sosem voltam az a tipikus plázacsaj, de szerettem adni magamra, és néha jól esett egy kis lazítás.
Főleg az elkövetkezendő két nap előtt…
Kedden meglátogattam a szüleimet, már nagyon hiányoztak, és ahogy elnéztem én is nekik. Velük töltöttem az egész napot. Nagyon jól éreztem magam, bár apa állapota nem javult, de még mindig stagnál, ami jó jel.
Egész nap Németországról kellett mesélnem, legfőképpen anya miatt. Minden apró részletet tudni akart, éppen csak az ágyam huzatának színét nem. Nekem persze alig volt lehetőségem kérdezni. Mire mindenről kifaggattak indulnom kellett vissza Pestre, hiszen szerda reggel indulunk Lauval Bonnba.
Persze a könnyhullajtásról anya gondoskodott a búcsúzkodásnál, amivel az én szemembe is könnyeket csalt. Apa csak adott egy puszit, megkért, hogy vigyázzak magamra és már utamra is engedett, de anyával legalább tíz percig hadakoztam, mire kijutottam az ajtón. Hihetetlen egy nőszemély! Mindig képes megnehezíteni az amúgy sem könnyű dolgomat. Ettől függetlenül persze nagyon szeretem, de ezt a tulajdonságát nem örököltem, ami nem feltétlenül baj.
2011. november 22., kedd
2011. november 13., vasárnap
19. rész: Érzelmek
Sziasztok! Ne haragudjatok, de tényleg borzalmas hetem volt! Egyszerűen, azt se tudom, hol áll a fejem! Borzasztó ez az egész... :S Na mindegy, nem azért jöttem, hogy panaszkodjak! Itt az új rész! Tényleg ne haragudjatok, hogy ez csak most érkezett, de egyszerre 5 történetet írok, van két befejezetlen novellám, iskolába járok, videókat szerkesztek, családommal és barátaimmal vagyok, és még pihennem is kell valamikor...
Lényeg, a lényeg... Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de nagyon sietek! Jó olvasást! :)
Az időmérő előtti kis időmet Lauráékkal töltöttem, ők is kiszúrták az ajándékot a kezemben, de azt mondtam Annaéktól kaptam. Tudtam, hogy Lau levágja majd, hogy füllentek, ő megérti a pillantásaimat, viszont Zsófi ennyire még nem ismer, amit most szívesen kihasználtam.
Háromnegyed kettőkor loholtam a paddock felé, elbeszélgettem az időt barátnőimmel. A Red Bull home-ja előtt kiszúrtam Garethet, körbenéztem, senki nem figyelt így gyorsan odaszaladtam hozzá.
- Szia – lihegtem.
- Szia – mosolygott. – Látom megkaptad!
- Igen, csak meg akartam köszönni – bólintottam.
- Ne nekem köszönd! – mosolygott.
- Tudom, Sebastiannak – mosolyogtam.
- Igen – vigyorgott büszkén, majd a kivetítőre pillantott. – Bocs, de most sietnem kell – motyogta.
- Semmi gond, nekem is – bólintottunk mindketten, majd elsiettünk két különböző irányba. Hiába tettem meg az utolsó métereket futva, a Q3-at pont akkor indították el, mikor lehuppantam kollégáim mellé.
- Sajnálom.. – fordultam Kai felé, de ő csak leintett egy amolyan ’semmi baj’ mozdulattal.
- Évente csak egyszer vagyunk Magyarországon – mosolygott.
Az időmérőt Sebastian nyerte, mellőle rajtolhat majd Lewis Hamilton, a második sorból pedig Jenson Button és Felipe Massa. Massa idén először rajtolhat csapatársa elől. Alonso indul az ötödik, a másik Red Bullos pilóta, Mark Webber pedig a hatodik helyről.
A szívem egy része őrülten dobogott, hisz Sebastiannak megvan az esélye, hogy végre életében először Magyar Nagydíjat nyerjen, míg egy részem aggódott is érte. Tavaly kiborult és dühöngött, mikor önhibájából nem sikerült nyernie. Túl nagy helyett hagyott a safety car mögött, így boxutca áthajtásos büntetést kapott, és csak a harmadik helyen sikerült célba érnie.
Bíztam benne, hogy idén másként lesz, és tudtam, hogy ő is ebben bízik.
Kai sajnos leszavazott, elvette tőlem az interjúkészítés lehetőségét, így míg ő a Red Bull pilótái felé tartott én Annaval a nyomomban a Ferrarisokhoz siettem.
Este Laura persze a nap minden apró momentumáról kifaggatott, amit külön töltöttünk. Egy pohár, forró csoki kíséretében hallgatta végig, ahogy Sebastianról áradoztam. A bon-bon ott hevert az asztalomon, kibontásra várva, de nekem eszem ágában sem volt felbontani. Különleges alkalmakra tartogatom.
- Ez a fiú teljesen magába bolondított!- kavargatta az italát.
- Nem igaz – tiltakoztam.
- Nem mi? – mosolygott. – Elárulok egy titkot! Azokon a napokon, mikor látod, énekelsz a zuhany alatt – kuncogott.
- Komolyan? – töprengtem el. Tényleg nem beszél hülyeségeket, ma is énekeltem és tegnap is, pedig ez alapvetően nem szokásom.
- A francba, igazad van… - nyögtem.
- Mint mindig! - vigyorgott büszkén.
- Ez most nem vicc! – korholtam le. – Hát nem érted? Belezúgtam az egyik állandó riportalanyomba!
- Na és akkor? – vont vállat.
- Na és akkor?? Mondd, te nem érted? Ha ez kiderül, engem kirúgnak! Vagy… vagy Sebastian kérvényezi, hogy tartsanak távol tőle! – rémüldöztem. Elképzelni sem tudtam melyik lenne a fájdalmasabb végkifejlet, de mindenesetre, azt hiszem mindkettőbe belepusztulnék.
- Te teljesen hülye vagy!- csóválta a fejét. – Seb odáig van érted, sose kérvényezne ilyet! És nem is rúgnának ki, nyugi! – nyugtatgatott. Bele se gondoltam igaza van-e vagy sem, még mindig pánikoltam. Mi van, ha tényleg megtörténik valamelyik a két lehetőség közül?
Az éjszakám hosszú volt, és legfőképpen álmatlan. A fejemben ezer gondolat cikázott. Hogy zúghattam bele? Hiszen alig ismerem… És mégis mikor? Hiszen még nem is találkoztunk olyan sokszor… Felvetettem pár lehetőséget, majd az egészet elvetettem. Végtére is nem fontos, megtörtént és meg kell próbálnom eltitkolni, a munkám érdekében. Bár eszembe jutott, amit Anna, majd később Lau is említett, hogy Sebastian is így érez, de ezt képtelen voltam elfogadni. Képtelenség, hogy ő úgy érezzen irántam, mint én őiránta.
E gondolatmenet mellett sikerült elszundítanom. A következő, amit észleltem a világból, az ébresztőm csörgése volt. Kelletlenül másztam ki az ágyból, alig bírtam felnyitni szemeimet, alig két órát, ha aludtam és most kezdhettem a napom előröl.
A mai futam után, majd egy hónap szünet következik a forma 1-ben, ami alatt a pilóták is kipihenhetik magukat. Kicsit már vártam, hiszen Laura velem tart Németországba, másrészt tudtam, ha nem számítom a ma reggeli fáradtságomat, hiányozni fog ez az egész.
A fürdőszobában sikerült kissé felfrissülnöm, így nagyobb lelkesedéssel folytathattam a készülődést. Ahogy belegondoltam hova is tartok éppen, a Magyar Nagydíjra, beugrottak a tegnapelőtti képek a GP2-es balesetről. Összeszorult a gyomrom, és elkapott a lassan már megszokottá vált idegességem.
- Ne aggódj már! Minden simán fog menni! Vettel nyer és kész! – nyugtatgatott drága barátnőm a kocsiban, de egyáltalán nem csökkent az érzés. Tudom, hogy egy futam nem élet-halál kérdése, de azt is tudtam mennyit jelenthet ez a győzelem Sebastiannak. Főleg a Német Nagydíj után..
- Azért ne felejtsd, kik rajtolnak mögüle! – pillantottam rá.
- Az egész mezőny mögüle rajtol – kuncogott.
- A két McLarenre gondoltam – csóváltam meg a fejem.
- Tudom – kuncogott tovább.
Lefordultunk az egyik kis utcára és felvettük Zsófit is, hogy együtt menjünk ki a pályához. Közlekedhettünk volna hévvel is, hiszen az Örs vezérről egyenesen a pályáig visz, de a kocsi volt az egyszerűbb és a gyorsabb megoldás.
A bejáratnál megcsörgettem Anna telefonját, hamar felvette, közölte, hogy éppen idetartanak, így kint vártam meg őket, a belépők miatt. A kocsinak támaszkodva nézelődtem, mikor meghallottam a lányok kuncogását mellőlem.
- Hmm… megmarkolnám… - nyalta meg a száját Zsófi. Követtem a tekintetüket, egy ismerős, nekünk háttal álló, személyt méregettek.
- Hát nekem is lennének vele terveim – húzogatta a szemöldökét Laura. Felnevettem. Sebastian értetlenül fordult hátra, a lányoknak pedig leesett az álluk. Seb intett egy amolyan ’ baj van? ’ féle nézés kíséretében, mire hevesen megcsóváltam a fejem, jelezvén, hogy megnyugodhat, nem történt semmi.
A lányok egyaránt kuncogni kezdtek, Lautól még egy kacsintást is kaptam.
Lényeg, a lényeg... Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de nagyon sietek! Jó olvasást! :)
Az időmérő előtti kis időmet Lauráékkal töltöttem, ők is kiszúrták az ajándékot a kezemben, de azt mondtam Annaéktól kaptam. Tudtam, hogy Lau levágja majd, hogy füllentek, ő megérti a pillantásaimat, viszont Zsófi ennyire még nem ismer, amit most szívesen kihasználtam.
Háromnegyed kettőkor loholtam a paddock felé, elbeszélgettem az időt barátnőimmel. A Red Bull home-ja előtt kiszúrtam Garethet, körbenéztem, senki nem figyelt így gyorsan odaszaladtam hozzá.
- Szia – lihegtem.
- Szia – mosolygott. – Látom megkaptad!
- Igen, csak meg akartam köszönni – bólintottam.
- Ne nekem köszönd! – mosolygott.
- Tudom, Sebastiannak – mosolyogtam.
- Igen – vigyorgott büszkén, majd a kivetítőre pillantott. – Bocs, de most sietnem kell – motyogta.
- Semmi gond, nekem is – bólintottunk mindketten, majd elsiettünk két különböző irányba. Hiába tettem meg az utolsó métereket futva, a Q3-at pont akkor indították el, mikor lehuppantam kollégáim mellé.
- Sajnálom.. – fordultam Kai felé, de ő csak leintett egy amolyan ’semmi baj’ mozdulattal.
- Évente csak egyszer vagyunk Magyarországon – mosolygott.
Az időmérőt Sebastian nyerte, mellőle rajtolhat majd Lewis Hamilton, a második sorból pedig Jenson Button és Felipe Massa. Massa idén először rajtolhat csapatársa elől. Alonso indul az ötödik, a másik Red Bullos pilóta, Mark Webber pedig a hatodik helyről.
A szívem egy része őrülten dobogott, hisz Sebastiannak megvan az esélye, hogy végre életében először Magyar Nagydíjat nyerjen, míg egy részem aggódott is érte. Tavaly kiborult és dühöngött, mikor önhibájából nem sikerült nyernie. Túl nagy helyett hagyott a safety car mögött, így boxutca áthajtásos büntetést kapott, és csak a harmadik helyen sikerült célba érnie.
Bíztam benne, hogy idén másként lesz, és tudtam, hogy ő is ebben bízik.
Kai sajnos leszavazott, elvette tőlem az interjúkészítés lehetőségét, így míg ő a Red Bull pilótái felé tartott én Annaval a nyomomban a Ferrarisokhoz siettem.
Este Laura persze a nap minden apró momentumáról kifaggatott, amit külön töltöttünk. Egy pohár, forró csoki kíséretében hallgatta végig, ahogy Sebastianról áradoztam. A bon-bon ott hevert az asztalomon, kibontásra várva, de nekem eszem ágában sem volt felbontani. Különleges alkalmakra tartogatom.
- Ez a fiú teljesen magába bolondított!- kavargatta az italát.
- Nem igaz – tiltakoztam.
- Nem mi? – mosolygott. – Elárulok egy titkot! Azokon a napokon, mikor látod, énekelsz a zuhany alatt – kuncogott.
- Komolyan? – töprengtem el. Tényleg nem beszél hülyeségeket, ma is énekeltem és tegnap is, pedig ez alapvetően nem szokásom.
- A francba, igazad van… - nyögtem.
- Mint mindig! - vigyorgott büszkén.
- Ez most nem vicc! – korholtam le. – Hát nem érted? Belezúgtam az egyik állandó riportalanyomba!
- Na és akkor? – vont vállat.
- Na és akkor?? Mondd, te nem érted? Ha ez kiderül, engem kirúgnak! Vagy… vagy Sebastian kérvényezi, hogy tartsanak távol tőle! – rémüldöztem. Elképzelni sem tudtam melyik lenne a fájdalmasabb végkifejlet, de mindenesetre, azt hiszem mindkettőbe belepusztulnék.
- Te teljesen hülye vagy!- csóválta a fejét. – Seb odáig van érted, sose kérvényezne ilyet! És nem is rúgnának ki, nyugi! – nyugtatgatott. Bele se gondoltam igaza van-e vagy sem, még mindig pánikoltam. Mi van, ha tényleg megtörténik valamelyik a két lehetőség közül?
Az éjszakám hosszú volt, és legfőképpen álmatlan. A fejemben ezer gondolat cikázott. Hogy zúghattam bele? Hiszen alig ismerem… És mégis mikor? Hiszen még nem is találkoztunk olyan sokszor… Felvetettem pár lehetőséget, majd az egészet elvetettem. Végtére is nem fontos, megtörtént és meg kell próbálnom eltitkolni, a munkám érdekében. Bár eszembe jutott, amit Anna, majd később Lau is említett, hogy Sebastian is így érez, de ezt képtelen voltam elfogadni. Képtelenség, hogy ő úgy érezzen irántam, mint én őiránta.
E gondolatmenet mellett sikerült elszundítanom. A következő, amit észleltem a világból, az ébresztőm csörgése volt. Kelletlenül másztam ki az ágyból, alig bírtam felnyitni szemeimet, alig két órát, ha aludtam és most kezdhettem a napom előröl.
A mai futam után, majd egy hónap szünet következik a forma 1-ben, ami alatt a pilóták is kipihenhetik magukat. Kicsit már vártam, hiszen Laura velem tart Németországba, másrészt tudtam, ha nem számítom a ma reggeli fáradtságomat, hiányozni fog ez az egész.
A fürdőszobában sikerült kissé felfrissülnöm, így nagyobb lelkesedéssel folytathattam a készülődést. Ahogy belegondoltam hova is tartok éppen, a Magyar Nagydíjra, beugrottak a tegnapelőtti képek a GP2-es balesetről. Összeszorult a gyomrom, és elkapott a lassan már megszokottá vált idegességem.
- Ne aggódj már! Minden simán fog menni! Vettel nyer és kész! – nyugtatgatott drága barátnőm a kocsiban, de egyáltalán nem csökkent az érzés. Tudom, hogy egy futam nem élet-halál kérdése, de azt is tudtam mennyit jelenthet ez a győzelem Sebastiannak. Főleg a Német Nagydíj után..
- Azért ne felejtsd, kik rajtolnak mögüle! – pillantottam rá.
- Az egész mezőny mögüle rajtol – kuncogott.
- A két McLarenre gondoltam – csóváltam meg a fejem.
- Tudom – kuncogott tovább.
Lefordultunk az egyik kis utcára és felvettük Zsófit is, hogy együtt menjünk ki a pályához. Közlekedhettünk volna hévvel is, hiszen az Örs vezérről egyenesen a pályáig visz, de a kocsi volt az egyszerűbb és a gyorsabb megoldás.
A bejáratnál megcsörgettem Anna telefonját, hamar felvette, közölte, hogy éppen idetartanak, így kint vártam meg őket, a belépők miatt. A kocsinak támaszkodva nézelődtem, mikor meghallottam a lányok kuncogását mellőlem.
- Hmm… megmarkolnám… - nyalta meg a száját Zsófi. Követtem a tekintetüket, egy ismerős, nekünk háttal álló, személyt méregettek.
- Hát nekem is lennének vele terveim – húzogatta a szemöldökét Laura. Felnevettem. Sebastian értetlenül fordult hátra, a lányoknak pedig leesett az álluk. Seb intett egy amolyan ’ baj van? ’ féle nézés kíséretében, mire hevesen megcsóváltam a fejem, jelezvén, hogy megnyugodhat, nem történt semmi.
A lányok egyaránt kuncogni kezdtek, Lautól még egy kacsintást is kaptam.
2011. november 1., kedd
18. rész: Utólag...
Kai és Anna próbáltak minél többet megtudni az esetről. Mire elértem őket kiderült, a fiú szerencsésen megúszta a balesetet. Az idegességem kicsit csillapodott, aggódtam a fiúért, de még jobban Sebastianért. Nagyon féltem, hogy vele is történhet valami hasonló baleset.
Az idegességem végig megvolt, az ebédemből is alig két falatot ettem. Kai rosszallóan nézett rám, próbált belém tuszkolni még pár falatot, mondván, ha nem eszek nem fogom bírni és ájulás lesz a vége. Kezdtem úgy érezni, hogy felakar csapni nevelőapámnak.
Elindították az órát a második szabadedzéshez, a szívem a torkomban dobogott. Féltem, féltettem Sebastiant és a többi versenyzőt is. Pár évvel ezelőtt Felipe Massa sérült meg a Magyar Nagydíj alkalmával és bár elég súlyos volt, sikerült megmenteni, és most épen vezet az autójába. Nem lenne jó arról nyilatkozni, hogy még egy ember megsérült kishazámban.
Az eleje elég jól ment, az idő múlásával kezdtem megnyugodni. Egyetlen apróbb eset történt, Mark, Sebastian csapattársa kicsúszott és összetörte a kocsi elejét. Kicsit megrémültem, de azonnal mutatták, hogy semmi baja sincsen, így csökkent a testemben az idegesség okozta adrenalin. A második szabadedzés végül Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Jenson Button, Mark Webber végeredménnyel zárult. Sebastian csapattársa után az ötödik helyen zárt.
Nem tudtam eldönteni, hogy a pályával, esetleg az autóval vannak problémái vagy egyszerűen csak nem fektet akkora hangsúlyt a szabadedzésekre?! Kai úgy kommentálta, hogy szerinte Sebastian csak ’ altatja ’ a népet, és majd holnap és holnap után mutatja meg, mit is tud valójában. Elgondolkodtam… igazából.. lehet valami abban, amit Kai mond…
Az edzések után minden versenyzőnél – főleg a legkiemelkedőbbeknél- hatalmas volt a tömeg. Kai Markhoz utasított, míg ő Sebastiant faggatta ki. Mivel egymástól alig pár méterre álltak, ismét szemügyre vehettem azt a formás popsit, ami úgy megfogott Németországban.
- Hol jársz? – bökött oldalba Anna, miközben Mark a következő kérdésemre várt.
- Bocsánat – pillantottam gyorsan az említettre. – Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, nincs több kérdésem – hebegtem és engedtem, hogy utat törjenek maguknak, a mögöttem álló riporterek.
- Mi bajod? – nézett rám aggódva Anna.
- Semmi – ráztam meg a fejemet. Hát ez… ilyen kellemetlen helyzetbe még nem kerültem.. főleg nem egy férfi hátsója miatt.
- Egészen biztos? Nem nézel ki túl jól! – méregetett.
- Jól vagyok – jelentettem ki határozottan.
- Akkor oké – mosolyodott el.
Megvártuk Kait, majd megengedte, hogy megkeressem Lauráékat. Megcsörgettem, de valószínűleg nem hallotta. Már éppen a keresésükre akartam indulni, amikor megpillantottam őket a kijárat felé igyekezve. Felkaptam a szatyraimat és odaszaladtam hozzájuk.
Hazavittük Zsófit, aki egész úton nagyon pörgött. Egyfolytában csak arról áradozott, mennyire aranyos Jaime Alguersuari. Meg akart kérni, hogy szerezzek neki aláírást, de sajnos nem kérhettem, a szerződésem tiltotta.
Amint kiszállt, Laura előhozakodott azzal, hogy meséljek mi történt, mert látja, hogy valamin nagyon somolygok magamban. Elmeséltem neki mindent, a beszélgetéstől, az idegességen át a beégésemig. Jót derült rajta, amivel nekem is még nagyobb mosoly jelent meg az arcomon.
A nap további részében Laura áradozását hallottam, valamint küzdöttem egy furcsa, roppant szokatlan ám igazán kíváncsiság keltő érzéssel a bensőmben. Talán még sosem vártam ennyire a másnapot, mint most. És amikor kiderült, hogy nem is ok nélkül vártam.. hát azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nem számítottam ekkora meglepetésre.
Délelőtt a pályánál azonnal a paddockot céloztam meg, Kaiék már ott vártak rám. Alig negyedóra volt még a harmadik szabadedzésig. A gyomrom őrülten korgott, még egy falatot sem ettem, Laura szinte kicibált az ágyból. Félek, a túlzott izgatottság előbb-utóbb megárt neki..
- Jó reggelt!- mosolyogtak.
- Sziasztok – mosolyogtam. – Hogy vagytok?
- Remekül – motyogta Anna és egy nagyot harapott a szendvicsébe.
- Ahh. Muszáj ezt pont előttem? Éhes vagyok! – durcáskodtam, mint egy kisgyerek.
- Ott a pult! – intett Kai a választékkal teli pult felé.
- Tudom, de kezdődik az edzés. Ilyenkor túl ideges vagyok az evéshez – magyaráztam. Egy vállrándítással rám hagyták a dolgot. Bár tényleg farkas éhes voltam, az izgatottságom, ami az edzések és futamok alkalmával mindig előjön, felülemelkedett. Az edzés nem hozott különösebb váratlan fordulatokat, bár a második felére nem igazán tudtam koncentrálni, ugyanis a paddockban feltűnt Gareth, a rózsaszín hajáról és Red Bullos pólójáról szúrtam ki. Úgy tett, mint aki süteményt vesz, de láttam, ahogy felém sandítanak a pultos lánnyal, miközben nagyba beszélgetnek.
Az edzés végéig azon agyaltam vajon mit beszélhettek rólam. Egyedül az tudott kizökkenteni, mikor az óra lejárt. Sebastian megnyerte a harmadik szabadedzést, mögötte Fernando, Jenson, Mark és Felipe, Lewis ezúttal csak a hetedik lett.
Felálltunk, hogy elinduljunk az interjúkat elkészíteni, de Kai megragadta a karomat és a pult felé irányított.
- Vegyél valami szendvicset! – utasított.
- Majd a riportok után… - indultam el újra, de visszahúzott.
- Nem kockáztatom meg, hogy elájulj! – szólt rám.
- De Kai… - ellenkeztem.
- Ha nem nyafognál, már rég riportokat készíthetnél – korholt le. Mint egy fülét-farkát behúzó kiskutya álltam szembe a lánnyal. Rámutattam az első sonkás szendvicsre, ám ő a szokásos tányér helyett ezúttal becsomagolta, majd egy papírtáskába helyezte. Furcsállóan néztem rá, de ő csak biztatóan bólintott. Értetlenül indultam el Kaiék után, belenyúltam a zacskóba a szendvicsemért, amikor valamin megakadt a kezem. Körbetapogattam, egy téglalap alakú tárgy volt. Teljesen szétnyitottam a tasak száját és belekukkantottam. Egy doboz bon-bon hevert benne, méghozzá az egyik kedvenc fajtám. Milka!
Már éppen azon tűnődtem visszaforduljak-e, szólni a lánynak, hogy valamit rosszul csinált, amikor megpillantottam egy borítékot is a tasakban. Kivettem belőle a levelet, ami nagyon rövid volt, még is hatalmas mosolyt csalt az arcomra.
Az idegességem végig megvolt, az ebédemből is alig két falatot ettem. Kai rosszallóan nézett rám, próbált belém tuszkolni még pár falatot, mondván, ha nem eszek nem fogom bírni és ájulás lesz a vége. Kezdtem úgy érezni, hogy felakar csapni nevelőapámnak.
Elindították az órát a második szabadedzéshez, a szívem a torkomban dobogott. Féltem, féltettem Sebastiant és a többi versenyzőt is. Pár évvel ezelőtt Felipe Massa sérült meg a Magyar Nagydíj alkalmával és bár elég súlyos volt, sikerült megmenteni, és most épen vezet az autójába. Nem lenne jó arról nyilatkozni, hogy még egy ember megsérült kishazámban.
Az eleje elég jól ment, az idő múlásával kezdtem megnyugodni. Egyetlen apróbb eset történt, Mark, Sebastian csapattársa kicsúszott és összetörte a kocsi elejét. Kicsit megrémültem, de azonnal mutatták, hogy semmi baja sincsen, így csökkent a testemben az idegesség okozta adrenalin. A második szabadedzés végül Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Jenson Button, Mark Webber végeredménnyel zárult. Sebastian csapattársa után az ötödik helyen zárt.
Nem tudtam eldönteni, hogy a pályával, esetleg az autóval vannak problémái vagy egyszerűen csak nem fektet akkora hangsúlyt a szabadedzésekre?! Kai úgy kommentálta, hogy szerinte Sebastian csak ’ altatja ’ a népet, és majd holnap és holnap után mutatja meg, mit is tud valójában. Elgondolkodtam… igazából.. lehet valami abban, amit Kai mond…
Az edzések után minden versenyzőnél – főleg a legkiemelkedőbbeknél- hatalmas volt a tömeg. Kai Markhoz utasított, míg ő Sebastiant faggatta ki. Mivel egymástól alig pár méterre álltak, ismét szemügyre vehettem azt a formás popsit, ami úgy megfogott Németországban.
- Hol jársz? – bökött oldalba Anna, miközben Mark a következő kérdésemre várt.
- Bocsánat – pillantottam gyorsan az említettre. – Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, nincs több kérdésem – hebegtem és engedtem, hogy utat törjenek maguknak, a mögöttem álló riporterek.
- Mi bajod? – nézett rám aggódva Anna.
- Semmi – ráztam meg a fejemet. Hát ez… ilyen kellemetlen helyzetbe még nem kerültem.. főleg nem egy férfi hátsója miatt.
- Egészen biztos? Nem nézel ki túl jól! – méregetett.
- Jól vagyok – jelentettem ki határozottan.
- Akkor oké – mosolyodott el.
Megvártuk Kait, majd megengedte, hogy megkeressem Lauráékat. Megcsörgettem, de valószínűleg nem hallotta. Már éppen a keresésükre akartam indulni, amikor megpillantottam őket a kijárat felé igyekezve. Felkaptam a szatyraimat és odaszaladtam hozzájuk.
Hazavittük Zsófit, aki egész úton nagyon pörgött. Egyfolytában csak arról áradozott, mennyire aranyos Jaime Alguersuari. Meg akart kérni, hogy szerezzek neki aláírást, de sajnos nem kérhettem, a szerződésem tiltotta.
Amint kiszállt, Laura előhozakodott azzal, hogy meséljek mi történt, mert látja, hogy valamin nagyon somolygok magamban. Elmeséltem neki mindent, a beszélgetéstől, az idegességen át a beégésemig. Jót derült rajta, amivel nekem is még nagyobb mosoly jelent meg az arcomon.
A nap további részében Laura áradozását hallottam, valamint küzdöttem egy furcsa, roppant szokatlan ám igazán kíváncsiság keltő érzéssel a bensőmben. Talán még sosem vártam ennyire a másnapot, mint most. És amikor kiderült, hogy nem is ok nélkül vártam.. hát azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nem számítottam ekkora meglepetésre.
Délelőtt a pályánál azonnal a paddockot céloztam meg, Kaiék már ott vártak rám. Alig negyedóra volt még a harmadik szabadedzésig. A gyomrom őrülten korgott, még egy falatot sem ettem, Laura szinte kicibált az ágyból. Félek, a túlzott izgatottság előbb-utóbb megárt neki..
- Jó reggelt!- mosolyogtak.
- Sziasztok – mosolyogtam. – Hogy vagytok?
- Remekül – motyogta Anna és egy nagyot harapott a szendvicsébe.
- Ahh. Muszáj ezt pont előttem? Éhes vagyok! – durcáskodtam, mint egy kisgyerek.
- Ott a pult! – intett Kai a választékkal teli pult felé.
- Tudom, de kezdődik az edzés. Ilyenkor túl ideges vagyok az evéshez – magyaráztam. Egy vállrándítással rám hagyták a dolgot. Bár tényleg farkas éhes voltam, az izgatottságom, ami az edzések és futamok alkalmával mindig előjön, felülemelkedett. Az edzés nem hozott különösebb váratlan fordulatokat, bár a második felére nem igazán tudtam koncentrálni, ugyanis a paddockban feltűnt Gareth, a rózsaszín hajáról és Red Bullos pólójáról szúrtam ki. Úgy tett, mint aki süteményt vesz, de láttam, ahogy felém sandítanak a pultos lánnyal, miközben nagyba beszélgetnek.
Az edzés végéig azon agyaltam vajon mit beszélhettek rólam. Egyedül az tudott kizökkenteni, mikor az óra lejárt. Sebastian megnyerte a harmadik szabadedzést, mögötte Fernando, Jenson, Mark és Felipe, Lewis ezúttal csak a hetedik lett.
Felálltunk, hogy elinduljunk az interjúkat elkészíteni, de Kai megragadta a karomat és a pult felé irányított.
- Vegyél valami szendvicset! – utasított.
- Majd a riportok után… - indultam el újra, de visszahúzott.
- Nem kockáztatom meg, hogy elájulj! – szólt rám.
- De Kai… - ellenkeztem.
- Ha nem nyafognál, már rég riportokat készíthetnél – korholt le. Mint egy fülét-farkát behúzó kiskutya álltam szembe a lánnyal. Rámutattam az első sonkás szendvicsre, ám ő a szokásos tányér helyett ezúttal becsomagolta, majd egy papírtáskába helyezte. Furcsállóan néztem rá, de ő csak biztatóan bólintott. Értetlenül indultam el Kaiék után, belenyúltam a zacskóba a szendvicsemért, amikor valamin megakadt a kezem. Körbetapogattam, egy téglalap alakú tárgy volt. Teljesen szétnyitottam a tasak száját és belekukkantottam. Egy doboz bon-bon hevert benne, méghozzá az egyik kedvenc fajtám. Milka!
Már éppen azon tűnődtem visszaforduljak-e, szólni a lánynak, hogy valamit rosszul csinált, amikor megpillantottam egy borítékot is a tasakban. Kivettem belőle a levelet, ami nagyon rövid volt, még is hatalmas mosolyt csalt az arcomra.
„Utólag is boldog névnapot!
Sebastian :)’’
Nagyokat haraptam a szendvicsből, így mire utolértem Kaiékat, majd csak el is fogyott. Felosztottuk, ki-kihez áll sorba, ellentmondást nem tűrően jelentettem ki, hogy Sebastiant magamnak akarom, mármint riportalanyként. Anna jót nevetett ezen a nyelvbotlásomon, míg Kai elég furcsa pillantásokkal méregetett. Még mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megragadtam Anna karját és magam után kezdtem húzni.
Seb előtt legalább negyven fotós és riporter vendégeskedett. Anna próbált befurakodni, de egy fél centiméternyi hely sem volt közöttük. Mark felé léptünk, éppen egy angol riporter kérdéseire válaszolt, odanyújtottam a mi mikrofonunkat is, hogy halljuk nyilatkozatát. Mivel mostanság Anna veszi át az operatőr szerepét, bár jóval modernebb és kisebb kamerával, nagyon figyeltem nehogy kitakarjam a képet. Mark készségesen válaszolt a kérdésekre, bár nem tűnt valami jókedvűnek. Amint megkaptuk az utolsó kérdésre is a választ, visszabaktattunk Sebhez, akit még mindig hatalmas tömeg vett körül. Éppen az utolsó kérdésre válaszolt, így előlünk legalább öt riporter távozott. A fotósok nem hagytak sok helyet, de hála Anna könyökeinek és leleményességének, utat törtünk magunknak köztük. Nem voltak valami kedvesek, senki sem húzódott, és nem érdekelte őket élünk-e vagy halunk. Nemes egyszerűséggel képesek lettek volna agyontaposni. Éppen az utolsó ember mellett próbáltunk elhaladni, amikor Anna megbotlott és, ha két kéz nem kapja el a karját, akkor valószínűleg a földön végzi, a kamerával együtt.
- Köszi – állt meg a saját lábán, megigazgatta ruháit, majd megmentőjére pillantott.
- Nincs mit – mosolygott Sebastian. – Minden rendben? – mérte végig.
- Persze – bólintott barátnőm. Seb Anna kamerájára pillantott, hogy annak sincs-e baja, majd a szeme sarkából kiszúrhatta a kezemben lógó tasakot, mert elvigyorodott és azonnal rám pillantott.
- Szia – vetette be azt a csábos, ezer wattos mosolyát.
- Szia – pirultam el. – Feltehetnénk pár kérdést, ugye? – mosolyogtam, ő csak bólintott egy aprót, majd ismét a szatyorra pillantott. Legszívesebben megháláltam volna neki, legalább egy puszival, de annyian voltak körülöttünk, hogy erre semmi esély sem volt.
Anna beindította a kamerát én pedig előhozakodtam pár kérdéssel. Seb nagyon rendes volt, minden kérdésre bő, érthető választ adott. Az utolsó válasza után megköszöntem neki mindent, jól kihangsúlyozva a minden szót, miközben a tasakra pillantottam. Szerencsére vette az adást, elmosolyodott és egy ’’ nagyon szívesen’’ után elváltunk. Nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kibírni azt a pár órát még az időmérőig. Hihetetlen, de a rabjává váltam ennek a száguldó cirkusznak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)