A telefonom szüntelenül játszotta a Green Day- Know Your Enemy
című számát. Nem szoktam rock dalokkal álmodni, ha mégis, azok nem ennyire
valóságosak.
- Kicsim, vedd fel! – dünnyögte egy ismerős hang a fülembe. Kinyitottam szemeimet és megpillantottam a legcsodálatosabb arcot, amit valaha láttam. Legszívesebben ajkaira tapadtam volna, de muszáj volt felvennem most már a telefont.
- Flóra Farkas – szóltam bele anélkül, hogy a kijelzőre pillantottam volna.
- Itt pedig Anna Rosberg, a szobatársad és a kollégád, emlékszel még rám?? – elég csípős volt a hangja ahhoz, hogy azonnal visszarántson a valóságba. – Hol a fenében vagy?
- Jesszusom! – pillantottam a faliórára. – Indulok, azonnal – lerántottam magamról a takarót és kiugrottam az ágyból.
- Siess! – adta ki parancsba.
- Ahogy csak tudok, kérlek, addig falazz! – könyörögtem.
- Megpróbálok – tudtam, hogy bólint hozzá, ennyire már ismertem. Bontottam a vonalat, majd fejvesztve kezdtem kutakodni cipőm és táskám után. Nem terveztem, hogy itt maradok éjszakára, de hosszúra nyúlt beszélgetéseink és csókolózásaink között, valahol álomba szenderültünk. – Nem láttad a cipőm párját? – fordultam Sebastian felé, aki még mindig az ágyban feküdt, onnan szemlélte kapkodásomat.
- Azt hiszem valahol ott – mutatott az ágy egyik oldalára. Odasétáltam és igaza volt, az ágy lába mellett hevert a cipellőm.
- Kösz, Édes – felhúztam a cipőm, majd félig felmásztam az ágyra és apró csókot leheltem ajkaira.
- Na! Ennél hosszabbat! – visszahúzott és egy hosszabb, lágy csókkal jutalmazott.
- Később beszélünk, de most mennem kell! – emlékeztettem. – És ne feledd, az én barátom, Jürgen! – mosolyogtam rá, majd felkaptam a táskám és kiszáguldottam az ajtón. Rohantam a szálloda irányába, nem kockáztathattam egy esetleges kirúgást, most a legkevésbé lenne rá szükségem. Amint elértem, a lifthez léptem és benyomtam a megfelelő emelet számát. Örökkévalóságnak tűnt, mire felért, de végül megtette. Kiléptem, majd beszáguldottam a szobánkba.
- Na, végre! – sóhajtott, nagyot Anna. – Mi a fene…?
- Ne kérdezz, majd csak, ha letusoltam és átöltöztem! – kértem. A bőröndömből tetszésszerűen kirángattam pár ruhadarabot, majd a fürdőbe mentem. Egy forma 1-es autósebességével – ha már a kedvesem versenyző, én pedig erről tudósítok – szedtem rendbe magam, hogy aztán Annaval együtt Kaihoz menjünk.
- Most már megtudhatom, hogy merre jártál? – érdeklődött.
- Jürgennel voltam, oké? – pillantottam rá.
- De a munkádat ne felejtsd el mellette! – vágta a fejemhez.
- Nem felejtettem! Nem akartam ott maradni, csak véletlen bealudtunk… Sem én, sem ő nem akarunk bajba keveredni, így hát többet nem is fog előfordulni! – magyaráztam. – Ne mondd el Kainak, oké? Csak te tudsz rólunk és szeretném, ha ez így maradna.
- Rendben – sóhajtott, majd mosolyra kúszott szája. – De cserébe be kell mutatnod! – kérlelt. Micsoda? Hogy mutassam be? Oké, megbeszéltük Sebbel, hogy majd mutatkozhatunk nyilvános helyeken, ha álcázza magát, de olyan álca nem létezik, melyben nem ismerné fel az az ember, aki hétvégéről hétvégére látja. – Szóval?
- Re… rendben – hebegtem. Ki kell találnom valami ütős kifogást, hogy ez a találkozó ne következzen be.
Miután megtaláltuk Kaiékat a földszinti étteremben, leültünk melléjük és gyorsan elfogyasztottunk egy villás reggelit. Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy a boxutcalátogatásnak köszönhetően, hatalmas tömeg övezi majd a pályát, nekünk még is muszáj ott lennünk, hiszen ez a sajtótájékoztató napja is. Összeszedelőzködtünk hát és megkezdtük utunkat a híres Spa francorchamps-i pályára. Bár a pálya királyának Kimi Räikönnent tartják, úgy éreztem, most Sebnek is kellőképpen kedvezni fog.
- Mondtam már, hogy tömegundorom van? – pillantott Anna a hatalmas, több száz, több ezer emberből álló tömegre.
- Meg tudlak érteni – bólogattam. – Nem szívesen nyomorognék most, amögött a kordon mögött… mint a heringek… - a srácok felnevettek a hasonlaton.
- Inkább gyertek! Vegyük birtokba helyünket a paddockban! – helyeslően bólintottuk, majd követtük a minket megillető helyre.
Alig ért fenekem a székhez, üzenetem érkezett.
Van rám pár perced? – írta kedvesem.
Max 10 – pötyögtem gyorsan vissza. Anna persze azonnal kiszúrta, mennyire méregettem a készüléket, várva, hogy újabb üzenet érkezzen, de nem tette szóvá.
A lakókocsiknál, 5 perc múlva – olvastam az utasítást.
- Öhm.. nekem ki kell mennem a mosdóba. Riasszatok, ha valami fontos történik! – kacsintottam a srácokra, hogy ne idegeskedjenek távollétem felől, majd elsiettem. Csak úgy mint reggel, elég rendesen kapkodtam a lábam, ebből – és persze figyelmetlenségemből – kifolyólag aztán nekimentem valakinek, elvesztettem az egyensúlyom és a földre estem. - Jesszusom, jól vagy? – nyújtotta egy aggódó női tekintet a kezét. Először hosszú barna haja szúrt szemet, majd amint tekintetem arcára siklott rájöttem, ő Jessica Michibata, a McLaren pilótájának, Jenson Buttonnek barátnője.
- Igen, sajnálom, csak nagyon ügyetlen vagyok – felálltam, majd leporoltam a nadrágomat.
- Baj van? – lépett mellénk párja, a 2009-es világbajnok is.
- Nem, csak elestem – legyintettem.
- Öhm, bocsi a kérdésért, de ki vagy… - kérdezte a lány, miközben karját kedvese köré fonta.
- Én csak… egy lány… - motyogtam. Már ott kellene lennem! Seb tuti azt hiszi, hogy felültettem.
- Én már láttalak – emlékezett Jenson. – Riporter vagy, nem?
- De igen, az vagyok – bólintottam. – Tényleg sajnálom, hogy neked mentem, de… de most mennem kell – kezdtem hátrálni, hogy megtehessem az utolsó pár métert. Amint megfordultam beleütköztem Sebi karjaiba.
- Kics… Flóra – reagált rögtön, miután jelentőségteljesen pillantottam rá. – Sziasztok.
- Hello, Seb – mosolygott rá Jenson, karba tett kézzel. – Ti ismeritek egymást? – kíváncsiskodott.
- A német tévénél dolgozom – bólintottam helyeslően. – Sebastian pedig, az egyik kedvenc interjúalanyunk – magyaráztam.
- Értem. Hát… sziasztok. – intett.
- És vigyázz magadra! – mosolygott Jessica is, majd elindultak. Seb a lakókocsi mögé húzott és lágyan megcsókolt.
- Mi volt ez? – kérdezte kíváncsian.
- Annyira siettem, hogy elestem – forgattam szemeimet, ő pedig csak felkuncogott.
- Oké, csak egy perc – hallottuk meg Jenson hangját ismét, de már késő volt menekülni. Látott minket úgy, ahogy voltunk, ölelkezve, szerelmesen.
- Kicsim, vedd fel! – dünnyögte egy ismerős hang a fülembe. Kinyitottam szemeimet és megpillantottam a legcsodálatosabb arcot, amit valaha láttam. Legszívesebben ajkaira tapadtam volna, de muszáj volt felvennem most már a telefont.
- Flóra Farkas – szóltam bele anélkül, hogy a kijelzőre pillantottam volna.
- Itt pedig Anna Rosberg, a szobatársad és a kollégád, emlékszel még rám?? – elég csípős volt a hangja ahhoz, hogy azonnal visszarántson a valóságba. – Hol a fenében vagy?
- Jesszusom! – pillantottam a faliórára. – Indulok, azonnal – lerántottam magamról a takarót és kiugrottam az ágyból.
- Siess! – adta ki parancsba.
- Ahogy csak tudok, kérlek, addig falazz! – könyörögtem.
- Megpróbálok – tudtam, hogy bólint hozzá, ennyire már ismertem. Bontottam a vonalat, majd fejvesztve kezdtem kutakodni cipőm és táskám után. Nem terveztem, hogy itt maradok éjszakára, de hosszúra nyúlt beszélgetéseink és csókolózásaink között, valahol álomba szenderültünk. – Nem láttad a cipőm párját? – fordultam Sebastian felé, aki még mindig az ágyban feküdt, onnan szemlélte kapkodásomat.
- Azt hiszem valahol ott – mutatott az ágy egyik oldalára. Odasétáltam és igaza volt, az ágy lába mellett hevert a cipellőm.
- Kösz, Édes – felhúztam a cipőm, majd félig felmásztam az ágyra és apró csókot leheltem ajkaira.
- Na! Ennél hosszabbat! – visszahúzott és egy hosszabb, lágy csókkal jutalmazott.
- Később beszélünk, de most mennem kell! – emlékeztettem. – És ne feledd, az én barátom, Jürgen! – mosolyogtam rá, majd felkaptam a táskám és kiszáguldottam az ajtón. Rohantam a szálloda irányába, nem kockáztathattam egy esetleges kirúgást, most a legkevésbé lenne rá szükségem. Amint elértem, a lifthez léptem és benyomtam a megfelelő emelet számát. Örökkévalóságnak tűnt, mire felért, de végül megtette. Kiléptem, majd beszáguldottam a szobánkba.
- Na, végre! – sóhajtott, nagyot Anna. – Mi a fene…?
- Ne kérdezz, majd csak, ha letusoltam és átöltöztem! – kértem. A bőröndömből tetszésszerűen kirángattam pár ruhadarabot, majd a fürdőbe mentem. Egy forma 1-es autósebességével – ha már a kedvesem versenyző, én pedig erről tudósítok – szedtem rendbe magam, hogy aztán Annaval együtt Kaihoz menjünk.
- Most már megtudhatom, hogy merre jártál? – érdeklődött.
- Jürgennel voltam, oké? – pillantottam rá.
- De a munkádat ne felejtsd el mellette! – vágta a fejemhez.
- Nem felejtettem! Nem akartam ott maradni, csak véletlen bealudtunk… Sem én, sem ő nem akarunk bajba keveredni, így hát többet nem is fog előfordulni! – magyaráztam. – Ne mondd el Kainak, oké? Csak te tudsz rólunk és szeretném, ha ez így maradna.
- Rendben – sóhajtott, majd mosolyra kúszott szája. – De cserébe be kell mutatnod! – kérlelt. Micsoda? Hogy mutassam be? Oké, megbeszéltük Sebbel, hogy majd mutatkozhatunk nyilvános helyeken, ha álcázza magát, de olyan álca nem létezik, melyben nem ismerné fel az az ember, aki hétvégéről hétvégére látja. – Szóval?
- Re… rendben – hebegtem. Ki kell találnom valami ütős kifogást, hogy ez a találkozó ne következzen be.
Miután megtaláltuk Kaiékat a földszinti étteremben, leültünk melléjük és gyorsan elfogyasztottunk egy villás reggelit. Csütörtök van, ami azt jelenti, hogy a boxutcalátogatásnak köszönhetően, hatalmas tömeg övezi majd a pályát, nekünk még is muszáj ott lennünk, hiszen ez a sajtótájékoztató napja is. Összeszedelőzködtünk hát és megkezdtük utunkat a híres Spa francorchamps-i pályára. Bár a pálya királyának Kimi Räikönnent tartják, úgy éreztem, most Sebnek is kellőképpen kedvezni fog.
- Mondtam már, hogy tömegundorom van? – pillantott Anna a hatalmas, több száz, több ezer emberből álló tömegre.
- Meg tudlak érteni – bólogattam. – Nem szívesen nyomorognék most, amögött a kordon mögött… mint a heringek… - a srácok felnevettek a hasonlaton.
- Inkább gyertek! Vegyük birtokba helyünket a paddockban! – helyeslően bólintottuk, majd követtük a minket megillető helyre.
Alig ért fenekem a székhez, üzenetem érkezett.
Van rám pár perced? – írta kedvesem.
Max 10 – pötyögtem gyorsan vissza. Anna persze azonnal kiszúrta, mennyire méregettem a készüléket, várva, hogy újabb üzenet érkezzen, de nem tette szóvá.
A lakókocsiknál, 5 perc múlva – olvastam az utasítást.
- Öhm.. nekem ki kell mennem a mosdóba. Riasszatok, ha valami fontos történik! – kacsintottam a srácokra, hogy ne idegeskedjenek távollétem felől, majd elsiettem. Csak úgy mint reggel, elég rendesen kapkodtam a lábam, ebből – és persze figyelmetlenségemből – kifolyólag aztán nekimentem valakinek, elvesztettem az egyensúlyom és a földre estem. - Jesszusom, jól vagy? – nyújtotta egy aggódó női tekintet a kezét. Először hosszú barna haja szúrt szemet, majd amint tekintetem arcára siklott rájöttem, ő Jessica Michibata, a McLaren pilótájának, Jenson Buttonnek barátnője.
- Igen, sajnálom, csak nagyon ügyetlen vagyok – felálltam, majd leporoltam a nadrágomat.
- Baj van? – lépett mellénk párja, a 2009-es világbajnok is.
- Nem, csak elestem – legyintettem.
- Öhm, bocsi a kérdésért, de ki vagy… - kérdezte a lány, miközben karját kedvese köré fonta.
- Én csak… egy lány… - motyogtam. Már ott kellene lennem! Seb tuti azt hiszi, hogy felültettem.
- Én már láttalak – emlékezett Jenson. – Riporter vagy, nem?
- De igen, az vagyok – bólintottam. – Tényleg sajnálom, hogy neked mentem, de… de most mennem kell – kezdtem hátrálni, hogy megtehessem az utolsó pár métert. Amint megfordultam beleütköztem Sebi karjaiba.
- Kics… Flóra – reagált rögtön, miután jelentőségteljesen pillantottam rá. – Sziasztok.
- Hello, Seb – mosolygott rá Jenson, karba tett kézzel. – Ti ismeritek egymást? – kíváncsiskodott.
- A német tévénél dolgozom – bólintottam helyeslően. – Sebastian pedig, az egyik kedvenc interjúalanyunk – magyaráztam.
- Értem. Hát… sziasztok. – intett.
- És vigyázz magadra! – mosolygott Jessica is, majd elindultak. Seb a lakókocsi mögé húzott és lágyan megcsókolt.
- Mi volt ez? – kérdezte kíváncsian.
- Annyira siettem, hogy elestem – forgattam szemeimet, ő pedig csak felkuncogott.
- Oké, csak egy perc – hallottuk meg Jenson hangját ismét, de már késő volt menekülni. Látott minket úgy, ahogy voltunk, ölelkezve, szerelmesen.
