Ne haragudjatok! Tudom, hogy jócskán elkéstem, de mentségemre szóljon, nem volt word a számítógépemen, így nem tudtam megnyitni! :(
A gond helyreállt, és most végre itt vagyok! :) Remélem tetszeni fog!:)
Egyébként múlt héten belekezdtünk barátnőmmel egy közös történetben. Teljesen eltér a mostanitól, csak a forma 1 a kapcsolat és persze én. Előre figyelmeztetek mindenkit, csak az olvassa el a másikat is, aki szórakozni, akar, ott ugyanis sokkal inkább figyelünk a szórakoztatásra, mint sem az írói kreativitásomra!
A link tehát: www.redbullvsmclaren.blogspot.com :)
Most pedig jó olvasást mindenkinek!:)
Kai visszatért, látta, hogy kezdek ideges lenni, így utamra engedett, azzal a feltétellel, hogy a második szabadedzés előtt még együtt ebédelünk.
Lauráékkal a tribünökhöz vezető fél úton találkoztunk. Jó kedvűen nevetgéltek, kezükben pedig ott himbálóztak a szatyrok.
- Látom jól érzitek magatokat – mosolyogtam.
- Igen!- visongott barátnőm, majd megölelt. Nagyon régen láttam ennyire felszabadultnak, látszik, hogy régóta erre vágyott. – Bár jobban érezném magam, ha te is velünk ülnél, de azért nagyon király! – örvendezett.
- Dolgozom! Örüljetek, hogy Kai ilyen rendes, mert máskülönben simán mondhatná, hogy velük kell végig maradnom és nem kószálhatok semerre… - magyaráztam.
- Igen, nagyon rendes – bólintottak. Összenéztek és ismét megjelent az arcukon egy cinkos mosoly.
- Miben sántikáltok? – kérdeztem. Kezdtem egyre kíváncsibbá válni.
- Hát öhm… - néztek össze, majd mindketten felém nyújtották a tasakokat. – Boldog névnapot! – mosolyogtak.
Ledöbbentem. Teljesen testemben lemerevedtem. Ma van a névnapom! És nekem ez még csak eszembe se jutott.
- Kö… köszönöm… - hatódtam meg. Magamhoz rántottam barátnőimet és szorosan megöleltem őket.
- Nagyon szívesen – mosolyogtak.
- És most nézd meg! - türelmetlenkedett Lau. Zsófitól kaptam egy pólót, amit összeírt az összes számomra fontos ember, még a szüleim is, valamint egy ajándék mini mikrofont, amiről kiderült, hogy valójában szájfény. Laura adott egy fényképet kettőnkről, egy gyönyörű keretben, valamint egy répafarmert. Imádtam, amiért pontosan tudta milyet szeretek és hanyas a méretem.
Nem győztem nekik hálálkodni. Az együtt töltött háromnegyed órában szinte percenként pillantottam a tasakokra, nehogy bármit is elveszítsek.
Az idő hamar eltelt, nekem pedig mennem kellet, hogy még ehessek pár falatot a második szabadedzés előtt.
A paddock felé igyekezve összefutottam Sebastiannal, aki éppen a motorhome felé igyekezett.
- Szia – mosolygott.
- Szia – mosolyodtam el én is.
- Hogy érzed magad? –kuncogott.
- Jól. Sőt! Remekül – vigyorogtam büszkén. – És te?
- Megvagyok – biccentett mosolyogva. – Megkaptam a ruhákat. Nem kellett volna fáradnod a kimosásával…
- Én nem fáradtam, csak a mosógép.. – felnevetett ezen a béna beszólásomon. Imádni valóan nevetett. Életem végéig el tudtam volna nézni, de mennem kellett, ahogy neki is. – Nos.. még egyszer köszönöm a múlt hetit... – motyogtam.
- Ha még egyszer meg köszönöd én nem tudom mit csinálok veled… - fenyegetőzött mosolyogva.
- Jól van. Ígérem, többet nem fogom! – mosolyogtam. A szatyrokat egyik kezemből a másikba helyeztem, Seb észrevette a tétova mozdulatomat és a tasakokat kezdte fürkészni.
- Másnak is tartozol ruhákkal? – mosolygott.
- Nem, ezeket én kaptam – pirultam el.
- Titkos hódoló? – komorodott el egy pillanatra.
- Nem, dehogy. Barátnőim köszöntöttek meg… - magyaráztam.
- Megköszöntöttek? – kíváncsiskodott tovább.
- Igen, ma van a névnapom.. – motyogtam.
- Jajj! Ne haragudj, nem is tudtam. Boldog névnapot! – előrehajolt, mintha meg akarna ölelni, azonban körbepillantott és mindketten szembesültünk a ténnyel, ez nem jó ötlet.
- Köszönöm – mosolyogtam tovább. – Igazából… teljesen elfelejtettem, hogy ma van. Ha a lányok nem mondják eszembe se jut – meséltem.
- Pedig ez a nap rólad szó, használd ki! – kacsintott. Ebben a pillanatban nagy hőzöngés és hüledezés hallatszott az emberek felől. Hamar megtudtuk, az egyik GP2-s versenyző szenvedett nagyon csúnya balesetet.
Rémülten pillantottam Sebastianra, aki elkomorodva figyelte az eseményeket.
- Azt hiszem mennem kell… - jutott eszembe, hogy erről valószínűleg le kell nyilatkoznunk.
- Nekem is – pillantott ismét felém.
- Vigyázz magadra! – kértem.
- Ez csak természetes – bólintott. - Te is vigyázz magadra! – mosolygott,majd elváltak útjaink.
2011. október 27., csütörtök
2011. október 16., vasárnap
16.rész: Titkolózás
Sziasztok! Először is... MEGNYERTÜK A KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁGOT IS!!*___*
Fenomenális ez a Red Bull Racing Renault csapat! Még mindig nem találok rájuk szavakat! Nagyon örülök nekik! :)
Másodszor... meghoztam az új részt! Elég rövidke, de majd a következővel kárpótollak titeket! :)
Egyre közelebb érünk a dolgok komolyodásához, már csak részek kérdése... de pszt. ez titok :P
Minden esetre jó olvasást nektek! :)
Szokatlan volt újra a régi szobámban aludni, és kicsit hiányoztak Dávid elhajigált ruhadarabjai is.
Este sokáig fent voltunk, megnéztünk a pilótafocit a tévében, közben csokit majszoltunk és átbeszéltünk mindent, ami az elmúlt hetekben kimaradt. A vasárnap éjszakámról is kifaggatott, szóról-szóra mindent tudni akart. Azt is elmeséltem, hogy írtam Sebastiannek egy köszönőlevelet, amit majd a ruháival mellékelve szeretnék hozzá eljuttatni. Lau is jó ötletnek tartotta, szerinte ez a legkevesebb, amit megtehetek, azok után, hogy Seb végig velem volt.
Bár az éjjel nem sokat aludtunk, másnap hamar elfogadható állapotba kellett hoznunk magunkat. Engem Kaiék tízre vártak a szállodánál, Laura pedig úgy döntött elvisz, majd elmegy vásárolni a holnapi szabadedzésekre valami kényelmes ruhát. Bár az időjárás nem sugallt túl sok jót a hétvégére, mindenki remélt titkon egy kis meleget.
Anna és Kai elég fáradtnak tűntek, hiába én éjszakáztam, nagyon fel voltam dobva. Megkértem Kait, hogy én vezethessek, és bár be kellett vetnem a könyörgő kiskutya szemeket, végül beleegyezett, mondván évente csak egyszer van ilyen. Imádtam, hogy nem kellett se térkép, se GPS, hogy tudjam, merre menjek. Bár már Bonnban is jól kiigazodok, mégsem olyan, mint az a város, ahol évtizedeket leéltél.
A ringnél nyakunkba akasztottuk belépőinket, majd kivettem a tasakot, amibe Sebastian ruhái és a köszönőlevelem hevert. Valahogy meg kell próbálnom eljuttatni hozzá, anélkül, hogy feltűnést keltenék vele.
Erre persze a nap nagy részében esélyem se nyúlt. Interjúk, pályabemutatás, sorban állás. Ráadásul Sebastian is nagyon elfoglalt volt, egyfolytában a kocsi újításain dolgoztak. Már éppen a feladás határán jártam, amikor elindultunk a kocsi irányában. Hirtelen egy szőke Red Bull-os srácot láttam meg a motorhome felé közeledni. Úgy tettem, mint akinek sürgősen meg kell kötnie a tornacipő fűzőjét. Annaékat előre küldtem a kocsihoz, amint lehagytak közeledni kezdtem a fiúhoz. Nem kellett sok idő, míg szembesültem vele, Tommi volt az, Sebastian edzője.
- Tommi!- szóltam utána, mire ijedten fordult meg.
- Szia, Flóra vagyok.. nem tudom, hogy emlékszel-e rám… - hadartam.
- Persze – bólintott. – Sebastiant keresed?
- Öhm.. igen… - motyogtam.
– Bent van, az autót beszélik. Szóljak neki? – kérdezte.
- Nem, nem kell! Nem akarom zavarni – legyintettem.
- Biztos szívesen kijön.. – motyogta.
- Nem kell, tényleg – mosolyogtam. – De arra megkérhetnélek, hogy ezt add át neki? Nem kell üzenni semmit, ő tudni fogja mi ez – magyaráztam. Bólintott egy aprót, mire a kezébe nyomtam a tasakot.
- Köszi. Most mennem kell… - indultam el kollégáim után.
- Rendben. Szia – intett.
- Szia – integettem – És tényleg köszi – mosolyogtam egy utolsót, majd sietősre vettem lépteimet.
Most már biztos, hogy Sebastian megkapja a ruháit, és remélem arról is megbizonyosodik egy kicsit, hogy mennyire hálás is vagyok neki.
Péntek reggel Laura inkább hasonlított egy adrenalin bombához, mint egy nyugodt, fiatal felnőtthöz. Alig bírtam utolérni a készülődéssel, mikor végre sikerült belökdösött a kocsiba és szinte száguldani kezdett.
- Nem lassítanál? – néztem rémülten a kilométer órára.
- Még be kell ugranunk valahova, ha nem sietünk elkésünk az edzésről – magyarázta.
- Hova megyünk előtte? – néztem rá értetlenül.
- Öhm… az nem fontos…- motyogta. Szándékosan nem nézett rám.
- De igenis fontos, ha már emiatt kockáztatod azt, hogy a dutyiban kössünk ki! – szóltam rá, mire végre lassított a tempón. Tíz perc múlva egy bolt előtt parkolt le, nem engedte, hogy kiszálljak és ő is csak beszaladt. Kifele azonban már egy nagy szatyorral érkezett. Nem árulta el mi van benne, és direkt úgy tette a kocsiba, hogy még véletlenül se lássam. Valamit nagyon sumákol az tuti, csak még nem tudom micsodát!
Zsófival a ring bejáratánál találkoztunk, ő egy közös barátnőnk, akinek Lau a másik jegyét adta. Az ő kezében is ott fityegett egy szatyor, már kezdtem attól tartani, hogy elfelejtettem valamit, amikor megértettem. Biztos a pilótáknak hoztak ajándékot! Fenomenális ez a Red Bull Racing Renault csapat! Még mindig nem találok rájuk szavakat! Nagyon örülök nekik! :)
Másodszor... meghoztam az új részt! Elég rövidke, de majd a következővel kárpótollak titeket! :)
Egyre közelebb érünk a dolgok komolyodásához, már csak részek kérdése... de pszt. ez titok :P
Minden esetre jó olvasást nektek! :)
Szokatlan volt újra a régi szobámban aludni, és kicsit hiányoztak Dávid elhajigált ruhadarabjai is.
Este sokáig fent voltunk, megnéztünk a pilótafocit a tévében, közben csokit majszoltunk és átbeszéltünk mindent, ami az elmúlt hetekben kimaradt. A vasárnap éjszakámról is kifaggatott, szóról-szóra mindent tudni akart. Azt is elmeséltem, hogy írtam Sebastiannek egy köszönőlevelet, amit majd a ruháival mellékelve szeretnék hozzá eljuttatni. Lau is jó ötletnek tartotta, szerinte ez a legkevesebb, amit megtehetek, azok után, hogy Seb végig velem volt.
Bár az éjjel nem sokat aludtunk, másnap hamar elfogadható állapotba kellett hoznunk magunkat. Engem Kaiék tízre vártak a szállodánál, Laura pedig úgy döntött elvisz, majd elmegy vásárolni a holnapi szabadedzésekre valami kényelmes ruhát. Bár az időjárás nem sugallt túl sok jót a hétvégére, mindenki remélt titkon egy kis meleget.
Anna és Kai elég fáradtnak tűntek, hiába én éjszakáztam, nagyon fel voltam dobva. Megkértem Kait, hogy én vezethessek, és bár be kellett vetnem a könyörgő kiskutya szemeket, végül beleegyezett, mondván évente csak egyszer van ilyen. Imádtam, hogy nem kellett se térkép, se GPS, hogy tudjam, merre menjek. Bár már Bonnban is jól kiigazodok, mégsem olyan, mint az a város, ahol évtizedeket leéltél.
A ringnél nyakunkba akasztottuk belépőinket, majd kivettem a tasakot, amibe Sebastian ruhái és a köszönőlevelem hevert. Valahogy meg kell próbálnom eljuttatni hozzá, anélkül, hogy feltűnést keltenék vele.
Erre persze a nap nagy részében esélyem se nyúlt. Interjúk, pályabemutatás, sorban állás. Ráadásul Sebastian is nagyon elfoglalt volt, egyfolytában a kocsi újításain dolgoztak. Már éppen a feladás határán jártam, amikor elindultunk a kocsi irányában. Hirtelen egy szőke Red Bull-os srácot láttam meg a motorhome felé közeledni. Úgy tettem, mint akinek sürgősen meg kell kötnie a tornacipő fűzőjét. Annaékat előre küldtem a kocsihoz, amint lehagytak közeledni kezdtem a fiúhoz. Nem kellett sok idő, míg szembesültem vele, Tommi volt az, Sebastian edzője.
- Tommi!- szóltam utána, mire ijedten fordult meg.
- Szia, Flóra vagyok.. nem tudom, hogy emlékszel-e rám… - hadartam.
- Persze – bólintott. – Sebastiant keresed?
- Öhm.. igen… - motyogtam.
– Bent van, az autót beszélik. Szóljak neki? – kérdezte.
- Nem, nem kell! Nem akarom zavarni – legyintettem.
- Biztos szívesen kijön.. – motyogta.
- Nem kell, tényleg – mosolyogtam. – De arra megkérhetnélek, hogy ezt add át neki? Nem kell üzenni semmit, ő tudni fogja mi ez – magyaráztam. Bólintott egy aprót, mire a kezébe nyomtam a tasakot.
- Köszi. Most mennem kell… - indultam el kollégáim után.
- Rendben. Szia – intett.
- Szia – integettem – És tényleg köszi – mosolyogtam egy utolsót, majd sietősre vettem lépteimet.
Most már biztos, hogy Sebastian megkapja a ruháit, és remélem arról is megbizonyosodik egy kicsit, hogy mennyire hálás is vagyok neki.
Péntek reggel Laura inkább hasonlított egy adrenalin bombához, mint egy nyugodt, fiatal felnőtthöz. Alig bírtam utolérni a készülődéssel, mikor végre sikerült belökdösött a kocsiba és szinte száguldani kezdett.
- Nem lassítanál? – néztem rémülten a kilométer órára.
- Még be kell ugranunk valahova, ha nem sietünk elkésünk az edzésről – magyarázta.
- Hova megyünk előtte? – néztem rá értetlenül.
- Öhm… az nem fontos…- motyogta. Szándékosan nem nézett rám.
- De igenis fontos, ha már emiatt kockáztatod azt, hogy a dutyiban kössünk ki! – szóltam rá, mire végre lassított a tempón. Tíz perc múlva egy bolt előtt parkolt le, nem engedte, hogy kiszálljak és ő is csak beszaladt. Kifele azonban már egy nagy szatyorral érkezett. Nem árulta el mi van benne, és direkt úgy tette a kocsiba, hogy még véletlenül se lássam. Valamit nagyon sumákol az tuti, csak még nem tudom micsodát!
Kai és Anna már valószínűleg a paddockban vannak. Küldtem egy gyors sms-t, hogy megérkeztünk a pályához, majd a lányokat elkísértem a Red Bull tribünhöz. Még beszélgettünk pár percet, majd az órámra pillantottam. Negyed óra volt még hátra az első szabadedzésig. Ideje volt magukra hagynom a lányokat és visszaindulnom a munkámhoz. Láttam, hogy még valamit nagyon sutyorogtak, mikor elkezdtem távolodni, de nem szóltak utánam, én pedig nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.
Kollégáim tényleg a paddockban vártak, alig, hogy helyet foglaltam, a tévén megjelentek a versenyzők, majd elindították az első szabadedzést. Az időjárás rémes volt, a megszokott, meleg futamhétvégékhez képest.
Szerencsére a másfél óra rendben lezajlott, a szabadedzést Lewis Hamilton nyerte, mögötte Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Mark Webber és Jenson Button. Alig tértek vissza a kocsik a boxokba, már indultunk is, hogy interjút készítsünk. Fernandot kerestük meg először, aki most ünnepelte születésnapját, így őt Kai kicsit erről is faggatta. Csodálattal néztem Kait, ahogy minden gondolkodás nélkül, mint a világ legtermészetesebb dolga, úgy ontja a kérdéseit.
Jensont volt a következő áldozat, sorba kellett állnunk, mert legalább öt riporter próbálta összenyomni egymást, hogy mindegyikük mikrofonja Jens arca elé kerüljön. Anna idegesen toporgott mellettem, míg Kai körbe-körbe, nézelődött. Megpillantotta a távolban elhaladó Sebastian és elindult.
- Hé, Kai…! – szólni akartam, kérni, hogy had menjek én, de addigra már Sebastian előtt állt. Elhajoltam Anna mellettem, hogy Sebastianra pillanthassak, a szeme sarkából figyelt. Féloldalas mosoly jelent meg az arcán, majd Kaira pillantott, és teljes figyelmével azon volt, hogy válaszoljon kérdéseire.
Anna lökött rajtam egy aprót, hogy mozduljak, annyira meglepődtem, hogy majdnem sikerült lefejelnem Jensont. Szegény nagyon meglepődött…
Feltettem neki párkérdést, majd átadtuk a helyünket, és Lewist vettük célba.
Alighogy vele is végeztünk, mikor rezegni kezdett a mobilom. Laura írt egy sms-t, hogy ha itt végeztem keressem meg őket, valami fontos dolog miatt. Magam se értettem, de kicsit megijedtem. Laura nem mondja azt minden fitty-fenére, hogy fontos.
2011. október 9., vasárnap
15. rész: Irány Magyarország!
Hát sziasztok, itt vagyok ezen a gyönyörű, bár felettébb hideg vasárnapon! Hatalmas dolog történt ma az F1 történetében, ugyanis Ma reggel Suzukában megkoronázták minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnokát, Sebastian Vettelt! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Sebastian fenomenális évadot csinált, melyből még négy futam hátra van. Alig múlt huszonnégy éves és már rengeteg rekordot megdöntött! Csak bízni tudunk abban, hogy rengeteg olyan csodaszép pillanatban lesz részünk, mint ma reggel. És bár a futamot Jenson nyerte, azt hiszem a mai nap igazi győztese mindenképpen Seb, a Red Bull és mindenki, aki Seb mellett állt és fog állni a továbbiakban is. 
Reggel, vagy inkább dél előtt nem sokkal a telefonom vad rezgésére ébredtem. Végig tapogattam az ágyat, míg rá nem jöttem, hogy ki kellene nyitnom a szemem, hogy könnyítsek a helyzeten.
A telefont végül az éjjeli szekrényen találtam meg, egy levél társaságában.
- Szia – kaptam a telefont a fülemhez, miután megláttam Anna nevét.
- Merre vagy? – kérdezte Anna aggódva. – Minden rendben ugye?
- Igen, azt hiszem.. Egy hotelben vagyok a party helyszínétől nem messze – masszírozni kezdtem a fejemet, ami majd szét robbant a fájdalomtól.
- Micsoda? Mégis mit csinálsz te ott? – faggatózott.
- Majd később elmesélem.. Értem tudnál jönni? – bújtam ki a takaró alól. Furcsa, arra sem emlékszem, hogy betakaróztam…
- Igen, de mégis melyik hotel? – kérdezte.
- Ahol a pilóták megszálltak.. nem tudom a nevét…- szisszentem fel. Éles fájdalom nyílalt a fejembe, majd megéreztem a vissza törő érzést a torkomban. – Bocs, le kell tennem.. – kinyomtam a készüléket, majd egyenesen a fürdőszobába rohantam, hogy kihányhassam azt, ami éjszaka kimaradt. Amint kicsit sikerült összeszednem magam, visszabotorkáltam az ágyhoz, széthajtottam a levelet és olvasni kezdtem.
Reggel, vagy inkább dél előtt nem sokkal a telefonom vad rezgésére ébredtem. Végig tapogattam az ágyat, míg rá nem jöttem, hogy ki kellene nyitnom a szemem, hogy könnyítsek a helyzeten.
A telefont végül az éjjeli szekrényen találtam meg, egy levél társaságában.
- Szia – kaptam a telefont a fülemhez, miután megláttam Anna nevét.
- Merre vagy? – kérdezte Anna aggódva. – Minden rendben ugye?
- Igen, azt hiszem.. Egy hotelben vagyok a party helyszínétől nem messze – masszírozni kezdtem a fejemet, ami majd szét robbant a fájdalomtól.
- Micsoda? Mégis mit csinálsz te ott? – faggatózott.
- Majd később elmesélem.. Értem tudnál jönni? – bújtam ki a takaró alól. Furcsa, arra sem emlékszem, hogy betakaróztam…
- Igen, de mégis melyik hotel? – kérdezte.
- Ahol a pilóták megszálltak.. nem tudom a nevét…- szisszentem fel. Éles fájdalom nyílalt a fejembe, majd megéreztem a vissza törő érzést a torkomban. – Bocs, le kell tennem.. – kinyomtam a készüléket, majd egyenesen a fürdőszobába rohantam, hogy kihányhassam azt, ami éjszaka kimaradt. Amint kicsit sikerült összeszednem magam, visszabotorkáltam az ágyhoz, széthajtottam a levelet és olvasni kezdtem.
Jó reggelt álomszuszék! :)
Ne haragudj, hogy csak így ott hagytalak, de be kellett jönnöm és nem volt szívem felkelteni. Remélem jobban érzed magad!
Sajnos azt kell mondjam, hogy leghamarabb a Magyar futamon futhatunk össze. A ruhák miatt ne aggódj, nem sürgősek! :)
Ha elmész megtennéd, hogy szólsz a portán? Előre is köszönöm. : )
Jó utazást haza! Vigyázz magadra, és légy szíves ne állj szóba a sunyi, koktélkeverő fiúkkal!
Sebastian
Ui.: Hagytam egy fejfájás csillapítót a pohár mellett! Minden jót!
Anna húsz perc múlva hívott telefonon, Nico segített neki, hogy melyik szállodában keressen, így sikerült megtalálnia. Szóltam neki, hogy a harmadik emeletre jöjjön, kidugtam a fejem az ajtón és ott vártam, hogy a lift felérkezzen a harmadikra. Intettem neki, majd visszasiettem a szobába.
- Szia – csukta be maga mögött az ajtót.
- Szia – ültem le. Az egyensúlyom szerencsére visszatért, a fejfájáson kívül megszűnt minden mellékhatása a tegnapestének.
- Nos, elmondanád mit keresel itt? És… miért van rajtad férfiruha? Hol az én ruhám? – idegeskedett.
- Ülj le! – kértem. Elmeséltem neki az egész történetet a tegnap estéről, onnantól kezdve, hogy elváltunk, egészen mostanáig. Szerencsére ő már bepakolta a bőröndjét a kocsiba, így leszaladt és előhalászott nekem belőle pár ruhát. Sebastian ruháját azért becsomagoltam Annaé mellé, otthon lesz mit kimosnom úgy látszik.. Összeszedtem minden cuccomat, bezártuk a szobát, majd a portán szóltam, hogy a 304-es szobát elhagyták és leadtam a kulcsot is. A nő furcsán méregetett, de nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy pontosan mit is keresek itt. Visszasiettünk a mi szállodánkba, szerencsére megálltunk menetközben és vettünk egy pogácsát, hogy azért mégis legyen valami a gyomromban. Féltem, hogy visszajön, de ahhoz, hogy gyógyszert vehessek be, valamit muszáj előtte ennem.
Kai elég ideges volt, hogy én még nem állok indulásra készen, bár leginkább mégis az bosszantotta, hogy nem voltam hajlandó elmesélni neki, mégis merre jártam eddig. A szobában bepakoltam a maradék cuccaimat is a bőröndbe, szuper gyorsan letusoltam, közben Annaék bepakoltak a kocsiba. A zuhany alól szinte egyenesen a kocsiba ültem és már indultunk is vissza Kölnbe.
A reggeli szerencsére bennem maradt, bár egész úton volt egy kis hányingerem. Az idő még mindig nem volt túl fényes, de azért letekert ablakokkal utaztunk, ami sokat segített, a fejfájásomon, na meg persze a fájdalomcsillapító is...
Kölnben felhívtam Dávidot, aki hamar értem jött és hazamentünk, Bonnba. Míg Davenek meséltem, szétválogattam a ruháimat és elindítottam egy mosást. Anna és Sebastian ruháit a legvégére hagytam.
A bőröndöt nem raktam messzire, szerdán indulunk Magyarországra. Már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak Laurával. Ráadásul a futam után jön a nyári szünet, így én pár nappal tovább maradok otthon, meglátogatom a családomat, majd Laurával kiegészülve térek vissza Németországba.
Kedden be kellett mennem Kölnbe, ahol elmondták meg vannak elégedve velem. Nagyon örültem, hiszen nem mindennap ismerik el, hogy az ember igenis jól végzi a munkáját. Nálam különösen nagy öröm, hiszen én imádom ezt csinálni. Nem tudom elképzelni, hogy úgy dolgozzak egyszer, hogy nem szeretem azt a munkát, amit csinálok. Természetesen elvállalnám, hiszen pénzt jelent, de biztos nem lennék boldog.
Este még felhívtam Laurát egy utolsó egyeztetésre, míg Anna és Kai hotelben szállnak meg, beleegyeztek, hogy én egykori otthonomban aludjak.
Reggel izgatottan keltem, elintéztem a fontos reggeli teendőket, majd kihúztam a bőröndömet az előszobába. Dávid már dolgozott, így egyedül mászkáltam a lakásban. Még fél órám volt, leültem a tv-t nézni, éppen forma1 reklám volt benne. Nem tudom miért, de akárhányszor látok egy ilyen reklámot, valami furcsa bizsergés zajlik le bennem. Jó érzés, de mégis különleges.
Kapcsolgattam egy darabig, majd meghallottam a dudálást a ház elől. Mint a szélvész, úgy szaladtam felrántani az ajtót. Kai berakta a bőröndömet a kocsi csomagtartójába, míg én ellenőriztem, hogy mindent kikapcsoltam-e. Bezártam az ajtót, majd bepattantam a kocsiba Anna mellé. Még hunyorgott, elég fáradtnak tűnt. Ezzel szemben Kai pörgött, akárcsak én.
Jól szórakoztunk, egész úton beszélgettünk, nevetgéltünk, énekeltünk.. olyanok voltunk, mint a kamaszok, akik először mennek szülők nélkül nyaralni. Amint elértük Magyarországot egyfajta megkönnyebülést éreztem. Akármilyen messze is költözhetek, szívem egy része mindig ide fog kötődni és nem csak a szeretteim miatt…
Pesten, a hotel előtt találkoztunk Laurával. Már messziről kiszúrtam, kipattant a kocsiból és futni kezdtünk egymás felé.
- Istenem, de hiányoztál! – ölelt meg.
- Te is nekem – töröltem le kicsorduló örömkönnyeimet. – Gyere! – húztam kollégáim felé. – Kai, Anna, ő itt a legjobb barátnőm, Laura.
- Sziasztok – intett Lau. Nem sokat tudott németül, világéletében angolt és olaszt tanult, ám néhány alapszót sikerült belevernem a fejébe.
- Szia – köszöntötte Kai két puszival. Anna kicsit flegmára vette a figurát, de azért ő is adott két puszit drága barátnőmnek. Nem is tartottuk fel tovább őket, bejelentkeztek a szállodába és elfoglalták szobáikat. Én betettem a cuccom Laura kocsijába és elindultunk haza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)