15. rész: Irány Magyarország!

Hát sziasztok, itt vagyok ezen a gyönyörű, bár felettébb hideg vasárnapon! Hatalmas dolog történt ma az F1 történetében, ugyanis Ma reggel Suzukában megkoronázták minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnokát, Sebastian Vettelt! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Sebastian fenomenális évadot csinált, melyből még négy futam hátra van. Alig múlt huszonnégy éves és már rengeteg rekordot megdöntött! Csak bízni tudunk abban, hogy rengeteg olyan csodaszép pillanatban lesz részünk, mint ma reggel. És bár a futamot  Jenson nyerte, azt hiszem a mai nap igazi győztese mindenképpen Seb, a Red Bull és mindenki, aki Seb mellett állt és fog állni a továbbiakban is.          


Reggel, vagy inkább dél előtt nem sokkal a telefonom vad rezgésére ébredtem. Végig tapogattam az ágyat, míg rá nem jöttem, hogy ki kellene nyitnom a szemem, hogy könnyítsek a helyzeten.
A telefont végül az éjjeli szekrényen találtam meg, egy levél társaságában.
- Szia – kaptam a telefont a fülemhez, miután megláttam Anna nevét.
- Merre vagy? – kérdezte Anna aggódva. – Minden rendben ugye?
- Igen, azt hiszem.. Egy hotelben vagyok a party helyszínétől nem messze – masszírozni kezdtem a fejemet, ami majd szét robbant a fájdalomtól.
- Micsoda? Mégis mit csinálsz te ott? – faggatózott.
- Majd később elmesélem.. Értem tudnál jönni? – bújtam ki a takaró alól. Furcsa, arra sem emlékszem, hogy betakaróztam…
- Igen, de mégis melyik hotel? – kérdezte.
- Ahol a pilóták megszálltak.. nem tudom a nevét…- szisszentem fel. Éles fájdalom nyílalt a fejembe, majd megéreztem a vissza törő érzést a torkomban. – Bocs, le kell tennem.. – kinyomtam a készüléket, majd egyenesen a fürdőszobába rohantam, hogy kihányhassam azt, ami éjszaka kimaradt. Amint kicsit sikerült összeszednem magam, visszabotorkáltam az ágyhoz, széthajtottam a levelet és olvasni kezdtem.

Jó reggelt álomszuszék! :)
Ne haragudj, hogy csak így ott hagytalak, de be kellett jönnöm és nem volt szívem felkelteni. Remélem jobban érzed magad!
Sajnos azt kell mondjam, hogy leghamarabb a Magyar futamon futhatunk össze. A ruhák miatt ne aggódj, nem sürgősek! :)
Ha elmész megtennéd, hogy szólsz a portán? Előre is köszönöm. : )
Jó utazást haza! Vigyázz magadra, és légy szíves ne állj szóba a sunyi, koktélkeverő fiúkkal!
                                                                                                
                                                                                            Sebastian

Ui.: Hagytam egy fejfájás csillapítót a pohár mellett! Minden jót!

Végig mosolyogtam a sorokat, annyira aranyos, hogy gondolt rám. Visszahajtottam a lapot, a tablettáért nyúltam. Becsomagoltam egy papír zsebkendőbe és a lappal együtt a táskámba csúsztattam. Rendbe raktam az ágyat, majd összeszedtem a fürdőszobából a ruhámat. Szerettem volna felvenni, de foltos lett a tegnapi rosszullétemkor. Most menjek Sebastian ruhájában? Nem lenne valami okos tett.
Anna húsz perc múlva hívott telefonon, Nico segített neki, hogy melyik szállodában keressen, így sikerült megtalálnia. Szóltam neki, hogy a harmadik emeletre jöjjön, kidugtam a fejem az ajtón és ott vártam, hogy a lift felérkezzen a harmadikra. Intettem neki, majd visszasiettem a szobába.
- Szia – csukta be maga mögött az ajtót.
- Szia – ültem le. Az egyensúlyom szerencsére visszatért, a fejfájáson kívül megszűnt minden mellékhatása a tegnapestének.
- Nos, elmondanád mit keresel itt? És… miért van rajtad férfiruha? Hol az én ruhám? – idegeskedett.
- Ülj le! – kértem. Elmeséltem neki az egész történetet a tegnap estéről, onnantól kezdve, hogy elváltunk, egészen mostanáig. Szerencsére ő már bepakolta a bőröndjét a kocsiba, így leszaladt és előhalászott nekem belőle pár ruhát. Sebastian ruháját azért becsomagoltam Annaé mellé, otthon lesz mit kimosnom úgy látszik.. Összeszedtem minden cuccomat, bezártuk a szobát, majd a portán szóltam, hogy a 304-es szobát elhagyták és leadtam a kulcsot is. A nő furcsán méregetett, de nem volt kedvem elmagyarázni neki, hogy pontosan mit is keresek itt. Visszasiettünk a mi szállodánkba, szerencsére megálltunk menetközben és vettünk egy pogácsát, hogy azért mégis legyen valami a gyomromban. Féltem, hogy visszajön, de ahhoz, hogy gyógyszert vehessek be, valamit muszáj előtte ennem.
Kai elég ideges volt, hogy én még nem állok indulásra készen, bár leginkább mégis az bosszantotta, hogy nem voltam hajlandó elmesélni neki, mégis merre jártam eddig. A szobában bepakoltam a maradék cuccaimat is a bőröndbe, szuper gyorsan letusoltam, közben Annaék bepakoltak a kocsiba. A zuhany alól szinte egyenesen a kocsiba ültem és már indultunk is vissza Kölnbe.

A reggeli szerencsére bennem maradt, bár egész úton volt egy kis hányingerem. Az idő még mindig nem volt túl fényes, de azért letekert ablakokkal utaztunk, ami sokat segített, a fejfájásomon, na meg persze a fájdalomcsillapító is...
Kölnben felhívtam Dávidot, aki hamar értem jött és hazamentünk, Bonnba. Míg Davenek meséltem, szétválogattam a ruháimat és elindítottam egy mosást. Anna és Sebastian ruháit a legvégére hagytam.
A bőröndöt nem raktam messzire, szerdán indulunk Magyarországra. Már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak Laurával. Ráadásul a futam után jön a nyári szünet, így én pár nappal tovább maradok otthon, meglátogatom a családomat, majd Laurával kiegészülve térek vissza Németországba.

Kedden be kellett mennem Kölnbe, ahol elmondták meg vannak elégedve velem. Nagyon örültem, hiszen nem mindennap ismerik el, hogy az ember igenis jól végzi a munkáját. Nálam különösen nagy öröm, hiszen én imádom ezt csinálni. Nem tudom elképzelni, hogy úgy dolgozzak egyszer, hogy nem szeretem azt a munkát, amit csinálok. Természetesen elvállalnám, hiszen pénzt jelent, de biztos nem lennék boldog.
Este még felhívtam Laurát egy utolsó egyeztetésre, míg Anna és Kai hotelben szállnak meg, beleegyeztek, hogy én egykori otthonomban aludjak. 
Reggel izgatottan keltem, elintéztem a fontos reggeli teendőket, majd kihúztam a bőröndömet az előszobába. Dávid már dolgozott, így egyedül mászkáltam a lakásban. Még fél órám volt, leültem a tv-t nézni, éppen forma1 reklám volt benne. Nem tudom miért, de akárhányszor látok egy ilyen reklámot, valami furcsa bizsergés zajlik le bennem. Jó érzés, de mégis különleges.
Kapcsolgattam egy darabig, majd meghallottam a dudálást a ház elől. Mint a szélvész, úgy szaladtam felrántani az ajtót. Kai berakta a bőröndömet a kocsi csomagtartójába, míg én ellenőriztem, hogy mindent kikapcsoltam-e. Bezártam az ajtót, majd bepattantam a kocsiba Anna mellé. Még hunyorgott, elég fáradtnak tűnt. Ezzel szemben Kai pörgött, akárcsak én.
Jól szórakoztunk, egész úton beszélgettünk, nevetgéltünk, énekeltünk.. olyanok voltunk, mint a kamaszok, akik először mennek szülők nélkül nyaralni. Amint elértük Magyarországot egyfajta megkönnyebülést éreztem. Akármilyen messze is költözhetek, szívem egy része mindig ide fog kötődni és nem csak a szeretteim miatt…
Pesten, a hotel előtt találkoztunk Laurával. Már messziről kiszúrtam, kipattant a kocsiból és futni kezdtünk egymás felé.
- Istenem, de hiányoztál! – ölelt meg.
- Te is nekem – töröltem le kicsorduló örömkönnyeimet. – Gyere! – húztam kollégáim felé. – Kai, Anna, ő itt a legjobb barátnőm, Laura.
- Sziasztok – intett Lau. Nem sokat tudott németül, világéletében angolt és olaszt tanult, ám néhány alapszót sikerült belevernem a fejébe.
- Szia – köszöntötte Kai két puszival. Anna kicsit flegmára vette a figurát, de azért ő is adott két puszit drága barátnőmnek. Nem is tartottuk fel tovább őket, bejelentkeztek a szállodába és elfoglalták szobáikat. Én betettem a cuccom Laura kocsijába és elindultunk haza.