14.rész: Afterparty

A szerencse elpártolhatott tőlem, Kaial ismét a sorsra bíztuk, hogy ki készít interjút Sebastiannal, ám ezúttal három- null aránnyal, porig alázott. Ennyire kiismert volna? Kicsit elszomorított, hogy még a mai nap sem jutok el Sebhez, de abban bíztam a Magyar Nagydíjra kitalálunk valami jobb módszert és ott majd talán esélyem lesz megkérdezni tőle, hogy érzi magát.

Este szorgosan pakolgattam a bőröndömben, míg Anna lezuhanyozott. Ám ő ahelyett, hogy összepakolt volna, még nagyobb rendetlenséget csinált.
- Mit keresel? – kérdeztem, mikor kihajította az utolsó göncét is a bőröndjéből.
- Valami csini rucit estére. Te tudod már mit veszel fel? – pillantott felém.
- Ööö.. pizsamát? – értetlenül pillantottam rá.
- Abban biztos sikered lesz – kacagott fel.
- Hova megyünk? – ültem le az ágya szélére.
- Az afterpartyra! Hova máshova? – úgy nézett rám, mintha agyalágyult lennék, ami kicsit rosszul esett. Honnan kéne tudnom, hogy ő hova készül?
- Nem akarlak elkeseríteni, de oda mi nem mehetünk be.. – magyaráztam.
- Na, ne mondd! – húzott elő két jegyet a táskája oldalából. Nagyra nyílt szemekkel méregettem, a két VIP partys jegyet.
- De ezt mégis hogy…? – akartam kérdezni, azonban hamar leesett az egyértelmű válasz. – Nico?!
- Igen – bólintott. – Megígérte nekem, de nem akartam egyedül menni, gondoltam volna kedved..
- Persze, hogy van! – vágtam rá azonnal.
Öt perc múlva már a zuhany alatt álltam, hogy elkészüljek életem első és talán egyetlen afterpartyjára.
Az én ruhaválasztásom se volt egy könnyűmenet, de végül sikerült dűlőre jutnunk, míg Anna megcsinálta a hajam. Miután egy kis sminket is felkentem, belenéztem a tükörbe. Talán még sosem volt ilyen, de életemben először azt mondtam magamra, hogy egy egészen csinos nő néz vissza rám.
A ruhát Anna adta kölcsön és meglepően tökéletesen illet rám. Nagyon tetszett, és ami a legfőbb, a színe is jól állt. A vajkrém árnyalata tökéletesen kiemelte kissé lebarnult bőrömet.
Ezzel ellentétben Anna egy kissé vadabb kategóriát képviselt.
Egy csillogó vörös ruhát választott, teli flitterekkel.
Kiemelte a hajszínét és tökéletesen simult, karcsú alakjára.
Egy cseppet elszomorodtam, ahogy megállt mellettem… mint tűz és víz, vagy inkább, mint egy tomboló fiatal és egy szolid, lassan családot alapító nő. Bár ez a gondolat kissé lehangolt, amint beléptünk a buli helyszínére, az életkedvem rögtön visszatért. Nagy volt a nyüzsgés, de nagyon hangulatos volt minden.
Annaval a pult mellé ültünk, kért magának egy mojitot, ami nem büszkélkedhetett túl nagy alkoholtartalommal.  Én is valami hasonlót szerettem volna, mégsem ezt, valahogy a mojito sosem nyerte el a tetszésemet. A srác, aki az italokat keverte elém rakott egy lapot, rajta az összes választható itallal. Ki akartam kérni barátnőm véleményét, de amint megkapta az italát lelépett, hogy beszédbe elegyedjen egy sráccal, akit most szemelt ki magának.
- Milyen az a sex on the beach? – fordultam a fiúhoz.
- Finom – vigyorgott.
- Jó, de mégis..?! Sok benne az alkohol? – kérdeztem.
- Nem – rázta a fejét.
- Rendben, akkor egy olyat kérek – visszacsúsztattam a papírt, az embereket kezdtem kémlelni. Felfedeztem néhány ismerős arcot, Jaime állt a DJ pult mögött és keverte a zenét. Nagyon tehetséges volt, fogalmam sem volt róla, hogy ehhez is ért.
A srác, (akinek időközben sikerült leolvasnom a névjegykártyájáról a nevet) Max elém tolta a koktélos poharat én pedig inni kezdtem. Tényleg nagyon finom volt, bár az alkohol elég rendesen érződött benne. Akármilyen kevés is volt benne, sikerült elnyomnia a többi ízt.
Miután elfogyott kértem utánpótlást, de úgy a harmadik pohár után már valami nem stimmelt. Míg elbotorkáltam a mosdóba, legalább kétszer megszédültem, visszafele pedig sikerült ügyesen elsiklanom egy lépcsőfok felett, így sikeresen fenékre ültem. Legszívesebben nevettem volna a bénázásaimon, de a szédülés eltántorított tőle. Megpróbáltam felállni, de minden bizonnyal nem sikerült volna, ha hirtelen két kar nem siet a segítségemre.
- Köszi – muszáj volt megkapaszkodnom a vállába, mert nem bírtam egyedül megállni a saját lábaimon.
- Minden rendben? –aggódás csillogott abban a gyönyörű, kék szempárban.
- Persze – bólintottam. Beleszédültem, kissé összerogytam. – Miért? – próbáltam eltámolyogni a pulthoz.
- Nem nézel ki túl jól – mért végig.
- Ez Anna ruhája! Lehet, hogy azért.. – magyaráztam, miközben visszacsúsztam a bárszékre. Egy újabb adag ital várt, belekortyoltam. Sebastian felnevetett mellettem.
- Nem, a ruhával nincs gond…- rázta a fejét – Gyönyörű vagy! Én sokkal inkább a sápadtságodra és a támolygásodra értettem – simított végig az arcomon. – Nem lehet, hogy kicsit sokat ittál?
- Csak három koktélt ittam! – próbáltam szemrehányóan nézni, de a mimikámat nem igazán sikerült uralnom.
- Milyen koktél? – pillantott a poharamra.
- Sex ont the beach – kuncogtam. – Találó név nem? Egyébként… nincs benne sok alkohol, direkt megkérdeztem – kortyoltam egy utolsót. Kivette a poharat a kezemből, beleszagolt, majd visszatolta a pult másik oldalára.
- Hát téged jól átvertek… - pillantott Maxra, akinek lefagyott a mosoly az arcáról. – Gyere, hazaviszlek! – segített leszállni a székről, de az első lépés után megtántorodtam. A kezembe nyomta a táskámat, majd átkarolta a derekam, így támogatott ki a kocsijáig.
- Melyik hotelben szálltatok meg? – csatolta be az övemet.
- Nem emlékszem – kacarásztam. Azt hiszem régen nem volt ilyen jó kedvem. Sóhajtott egyet, mikor helyet foglalt mellettem, majd beindította a kocsit. Nem tudom hova érkeztünk, nem igazán emlékszem, csak arra, hogy az út nem volt valami hosszú. Az épületbe belépve sikerült levonnom, hogy valami hotelben vagyunk. Beszálltunk a liftbe és a harmadikra tartottunk. Szörnyű hányingerem támadt, a gyomrom cikázni kezdett.
A folyosón sétálva a rosszullétem kicsit csillapodott, de nem eléggé.
- Hol vagyunk? – kérdeztem, amikor beengedett az egyik szobába.
- A hotelszobámban – felelte. Normális esetben sikítottam volna, hogy mit képzel magáról, hogy csak úgy felhoz ide, hisz nem vagyok én afféle könnyű nőcske. De a torkomon akadt a szó, mikor megéreztem vissza úton haladni a vacsorámat.
Egy helység felé rohantam, amit a fürdőszobának gondoltam. Szerencsére nem tévedtem, bár nem volt időm villanyt kapcsolni, amint megláttam a WC-t körvonalazódni, felhajtottam az ülőkéjét és engedtem, hogy utat törjön magának az egész napi étkezésem.
Seb pillanatokon belül ott termett, felkapcsolta a villanyt, majd leheveredett mellém, hogy hátra fogja a hajam.
- Ne nézz! - szóltam rá két öklendezés között, de nagyon makacsnak bizonyult.  – Seb! – nyögtem, majd egy újabb adagot ürítettem a WC csészébe. Nem tudom honnan jött ez a sok valami. Mintha egy egész heti étkezésem jött volna vissza.
- Nyugi – simította meg a hátam. Legalább tíz percig hánytam, közben végig a hátamat simogatta. Nem irigyeltem, nem festhetek túl szép látványt…
- Jobb egy kicsit? – kérdezte pár perc pihegésem után.
- Azt hiszem – suttogtam.
- Gyere! – megfogta a kezem és felhúzott magával. Lehúzta a WC-t, majd a mosdóhoz kísért. – Mosakodj meg! Addig hozok neked valami ruhát.. – szólni akartam, hogy teljesen fölösleges, mert ennek már úgyis mindegy, de addigra vissza is ért. A mosdókagylóra támaszkodtam, jéghideg vízzel jó alaposan körbe mostam az arcomat. Seb adott egy törölközőt, majd átnyújtotta a ruhákat. Egy hosszú póló volt, valamint egy rövidnadrág, amit derékban meg lehet kötni.
- Öltözz át nyugodtan! Le is zuhanyozhatsz! – ajánlotta.
- Azt hiszem, azt most inkább kihagyom – szédültem meg. Belekapaszkodtam a radiátorba, ráraktam a ruhákat.
- Rendben, akkor csak öltözz át! Ha bármi van, szólj! – behúzta maga mögött az ajtót én pedig lassan megszabadultam a ruhámtól. Seb pólója a combom közepéig ért, a nadrágját pedig jó szorosan kellett megkötnöm, hogy le ne csússzon, de végül sikerült magamon tartani.
- Kicsit furán nézek ki.. – lépdeltem a szobába.
- Szerintem jól áll – vigyorgott. – Bár... utcára ne vedd fel! – nevetett.
- Rendben, majd megpróbálom észben tartani – bólintottam, amitől rám tört a fejfájás. Leültem az ágya szélére, próbáltam megakadályozni, hogy tovább forogjon körülöttem a világ.
– Hogy érzed magad? – ült át mellém.
- Kicsit jobban – feleltem, bár az egyetlen változás, hogy elmúlt a hányingerem. – Soha többet nem iszom!
- Ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket! – kuncogott. – Nem a te hibád volt, az a srác átvert!
- Csak tudnám ebbe neki mi a jó... – húztam fel a lábaimat.
- Talán fel akart szedni.. – ötletelgetett Sebastian.
- Hát persze… nincs is csábítóbb, mint egy egyedülálló nő, ki még tapasztaltabb is nála... – húztam el a számat. – Nem értem én a mai tizenéveseket – böktem ki, utalva, hogy Max biztosan nem volt több, mint 19 éves. Sebastian értetlenül méregetett.
- Hány éves vagy? – kérdezte.
- Ilyet nem illik kérdezni egy nőtől! – csaptam vállon mosolyogva.
- Tudom, bocsánat, csak kíváncsi vagyok – mosolygott.
- Huszonhat leszek szeptemberben – pirultam el.
- Huszonkettőnél nem mondtam volna többet – bókolt.
- Köszi – pirultam tovább. – Na és te?
- Harmadikán múltam huszonnégy – jelent meg egy kis cinkos mosoly az arcán.
- Boldog szülinapot utólag! – nyomtam egy puszit az arcára. Tudtam, hogy az alkohol bátorított fel ennyire, színjózanon ezt biztos nem tartanám jó ötletnek.
- Köszönöm – közelebb hajolt és viszonozta a puszimat. Belenéztem a szemébe, a halovány fényben ismét látszott az a furcsa, nem túlbiztató ragyogás a szemében.
- Mi a baj? – tettem fel végre a kérdést.
- Ezt, hogy érted? – értetlenül pillantott rám.
- Látom rajtad, hogy nyomaszt valami –feljebb csúsztam az ágyon, így fejemet a falnak támaszthattam.
- Nincs semmi – vonta meg a vállát.
- A verseny miatt? – kérdeztem.
- Nem – csóválta meg a fejét. – Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ez tény, de most nem ez  a baj.
- Szerelem? – tettem fel a következő ötletemet. Hihetetlenkedve elmosolyodott, majd megrázta a fejét.
- Hogy lehet az, hogy alig ismersz, mégis látod rajtam, azt a mit mások nem? Boszorkány vagy, vagy mi? – kuncogott, miközben megfordult, hogy velem szemben legyen.
- Csak ismerem az embereket – vontam meg a vállam. – Akarsz róla beszélni?
- Ezt most a riporter éned, vagy a civil éned kérdezi? – mért végig.
- Nem fogom megjelentetni sehol sem, megnyugodhatsz! Én csak a pályán dolgozom! – jelentettem ki.
- Értem – látszott, hogy még rágódik. Nem volt biztos abban, hogy megbízhat-e bennem, én pedig nem akartam rákényszeríteni olyanra, amit talán nem akar.
- Te melyik pilótát kedveled a legjobban? – váltottam témát, de rájöttem, hogy ismét olyan pontot érintettem, amitől félhet, ha beszél, továbbadom. Hiába nem lennék képes ilyenre, ő ezt nem tudja…
- Szakítottunk a barátnőmmel… - bökte ki hirtelen.
- Óhh – ennyit tudtam kinyögni.
- Igazából... nem volt váratlan, sőt közös megegyezés volt, de azért csak rossz… Érted?! – életemben először láttam férfit így. Nem mosolygott, őszintén elmesélte, mi nyomasztja őt szíve legmélyén.
- Persze – bólintottam.
- Már középsuli óta együtt jártunk, az pedig elég sok idő...- magyarázta.
- Hát igen... – most, hogy végiggondoltam tudatosult bennem, hogy milyen régen is volt az. Mégis úgy emlékszem minden pillanatára, mintha csak tegnap lett volna. Utáltam gimnáziumba járni, mindig én voltam a szürke kisegér, aki próbált meghúzódni a sarokban a barátnőjével, mégis mindig megtalálták, hogy cseszegessék. Laura ezzel szemben nagyon menőnek számított, mindenki szerette és mindig csak dicsérték, ezért nem is értették soha, hogy miért vagyunk barátnők.
Mikor rájöttem, hogy az a ragyogó, kék szempár arra vár, hogy mondjak valamit, gyorsan visszarázódtam a valóságba. – Miért szakítottatok, Seb? – a kérdés közben, hirtelen elég fontossá vált, hogy megvizsgáljam a körömágyaimat. Nem akartam ránézni…
- Az utóbbi időben, alig tudtunk találkozni és… valahogy elmúlt a szerelem… - húzta el kicsit a száját, bár még sem tűnt túlzottan csalódottnak.
- Akkor szerintem helyesen döntöttetek! Én azt vallom, nem lehetsz együtt valakivel csupán szeretetből, az, hogy érzed, hogy fontos számodra, még nem feltétlenül a szerelem érzését jelenti… – meséltem a gondolataimat.
- Jók a meglátásaid! – mosolygott.
- Biztos a pia teszi – kuncogtam. Felnevetett, majd átült mellém.
- Egyébként… - gondolkodott el. – Hol voltál az utóbbi két futamon? – nézett rám szemrehányóan, de az arcán még ott ült az a huncut mosoly.
- Munkahelyet váltottam – vontam meg a vállam mosolyogva. Mikor értetlenül megrázta a fejét elkezdtem mesélni az én kis történetemet. Türelmesen, őszinte érdeklődéssel hallgatta végig. A végén elmondta, hogy véleménye szerint jól döntöttem, hogy átmentem a német televízióhoz, mondván itt sokkal többre vihetem. Sebbel még beszélgettünk egy kicsit, míg rá nem pillantott az órára. Holnap még vissza kell mennie a pályához, hogy megbeszéljenek pár dolgot a csapattal.
Haza akartam menni, de beleszédültem az első mozdulatba is, amit tettem.
- Letusolok, jövök mindjárt! Érezd otthon magad! – simította meg az arcomat.
- Öhm.. oké – motyogtam. – Várj Seb! Van valami üdítőd? – kíséreltem meg ismét a felállást.
- Van almalé, de azt hiszem azt talán most nem kéne… Mit szólsz a vízhez? – mosolygott.
- Jó lesz – bólintottam. Seb hozott nekem egy nagypohár vizet. Jól esett a kiszáradt torkomra, ahol néha még éreztem egy kicsit azt a keserű ízt, amit a hányás okozott. – Köszönöm.. mindent.. – motyogtam. A szemei mosolyogtak, ami engem is mosolyra késztetett.
- Szívesen – mosolygott. – Na megyek. Sietek! – összeszedte a ruháját és a fürdőszobába sietett. Eszembe jutott, hogy fel kellene hívni Annát, de a telefonom valahol a táskám legmélyén hevert. Körbenéztem a szobában, a táska az ajtó mellett, a szekrényen hevert. Felálltam, de az éles felfájás minden mozdulatnál rosszabbodott. Előhalásztam a telefonomat és visszasiettem az ágyhoz. Tárcsáztam Anna számát, de ki volt kapcsolva. Ledobtam a telefont az ágyra, a fejem még mindig kóválygott, a párnára hajtottam és szinte pillanatokon belül elnyomott az álom.