Jó két órával a verseny előtt, már kint voltunk a pályánál. Meglepett, hogy már most mennyire sokan voltak. A paddockok felé tartva készítettem pár képet Laurának, a jachtokon álldogáló tömegről. Ahogy elnéztem az embereket fürdőruhában napozva, miközben a pályát figyelik, elgondolkoztam. Nem mondom, jó kis módja lehet a szurkolásnak. Szívesen kipróbálnám egyszer…
a verseny közeledtével egyre több emberen láttam az izgatottságot, mintha csak nekik kéne versenyezniük.. Mikor aztán a versenyzők lassan felsorakoztak a rajtrácshoz, az egész paddock elcsendesült. Még a légy zümmögését is hallani lehetett. A rajtrács tegnap óta változott, Sergio Perez sajnos nem volt elég jól ahhoz, hogy versenyezzen, így a pilóták az ő helyétől fogva eggyel előrébb kerültek. Lewis Hamiltonnak pedig nem volt elég, hogy tegnap nem tudott rendes mért kört menni, így csak a hetedik helyet megszerezve, de levágott egy kanyart, amiért megbüntették és a kilencedik helyről kell elrajtolnia. Úgy látszik ez nem igazán az ő hétvégéje most…Az autók lassan megtették a felvezető kört, majd újra elfoglalták a helyeiket, leghátul a két HRT-vel. Mindenki a piros lámpákra szegezte tekintetét, majd a fények lassan kihunytak és a versenyzők elstartoltak. Sebastiannak sikerült jól elrajtolni így tartotta első helyét, mögötte Jenson Button és Fernando Alonso. Schumacher rajtja meglepően rosszra sikerült, pedig ő is szuper lágy gumin indult, ahogy a többiek, kivéve Lewis Hamiltont. A verseny izgalmas volt, függetlenül attól, hogy beharangozták itt nagyon nehéz előzni. Rosberg és Schumacher, a két mercedeses, hátsó kerekein szemcsésedni kezdtek a gumik, ez hátrány volt a kigyorsításuknál. Sikerült is őket megelőzni, így hamar kimentek kerékcserére. Sebastian egyetlen kerékcserén volt túl, ahol is lágyra váltott, amikor bejött a safety car a pályára. Szinte mindenki azonnal kihajtott újabb gumikért, de Seb kitartóan kocsikázott tovább. Alonso és Button volt mögötte, amint a safety car elhagyta a pályát, próbálták megelőzni, de a német kitartott. A gumik vészesen koptak, amikor is beérték a többieket, ahogy elhaladtak mellettük baleset történt, az élboly szerencsésen megúszta, azonban Petrov a szalagkorlátnak ütközött.

Komolyabb baja szerencsére nincsen, de vár rá egy kivizsgálás a kórházban.
Mikor sikeresen elszállították Petrovot és a roncsokat is, újraindították a versenyt. Sebastiannak az új gumikkal már jelentősen könnyebb volt tartania első helyét, függetlenül a mögötte száguldó két ’’trónkövetelőtől’’. Így teljesülhetett az álma és 2011-ben megnyerte a Monacói Nagydíjat! Kicsit nagy volt a zavar, nem nagyon értettük eleinte, hogy most akkor mit és hogyan, de végül egy lépcsőn állva, a hercegi pár előtt adták át a dobogósok jól megérdemelt díjait. A Red Bull csapatnál hatalmas volt az öröm, Sebastian szinte önkívületi állapotba került.

Az interjúkra sajnos mi nem mentünk, hisz az egy külön épületben volt, amihez utazgatnunk kellett volna. Ehelyett inkább csak elkezdtük kitárgyalni a mai futamot, majd később elindultunk a Red Bullosok medencéjéhez. Már Sebastian is visszaért. Mindenki ujjongott, Seb fényképezkedett egy kicsit a kupájával, majd az overállja levétele nélkül, hatalmasat ugrott a medencébe. A fényképezők persze ezerrel kattogtak, alig volt helyünk annyi újságíró és riporter állt körülöttünk, ezért egyedül a látvány kárpótolt. Jókat mosolyogtam azon, ahogy egymást vízbe lökdösték, ugráltak, élvezték a jó időt és ünnepelték a győzelmet. Sebastiannak még az édesapját is sikerült megfürdetnie, ami azért nem volt semmi.
Egy darabig még figyeltük őket, végül Lacival úgy döntöttünk ideje visszatérnünk a szállásra. Bepakoltuk a dolgainkat a kocsiba és a szállodához indultunk.
Mikor a szobában bekapcsoltam a televíziót, ott is erről volt még szó. Mindenki Sebastian Vettel hatalmas szerencséjéről beszélt, szerintük, ha nincs Petrov balesete, Sebastian csak harmadik lett volna. Kicsit felbosszantott, hogy már megint azt nézik mi történt volna, ha… Sebastian nyert, ha a szerencsén múlt, ha nem!
Szija! Megint itt vagyok és megint kommentelek. Már tegnap este elakartam olvasni a részt és még komit is írni de nem jött össze mivelhogy jött a Real-Barca meccs és azt néztem. Szóval bocs, hogy még nem tegnap este írtam!
VálaszTörlésA részről: nagyon tetszett! Imádtam! <3 Furcsa volt nekem, hogy nem volt benne párbeszéd, de egyáltalán nem hiba és nem is baj (szerintem). Tetszik az, hogy minden részhez raksz be képet. Ez jó pont nálam. Tetszett az, hogy részletesen szépen megfogalmazva, kreatív szóhasználattal írtad meg a részt.
Nagyon várom a kövit! Remélem ezt is ilyen hamar meghozod!
Puxxx: szittyke
Ui.: Bocsánat a rövid komiért!
szia =) jó néha ilyen kis nyugis rész is =) kell ilyen is.
VálaszTörlésEgyébként nagyon szeretem a történeted, ezért ha nem bánod, kitettem a frissen induló blogomban is. Olyan friss, hogy még szinte ropogós =)
Szia szittyke!
VálaszTörlésÖrülök, hogy újra erre jársz és hagysz egy kis nyomot magad után! :)
Az, hogy mikor írtad a kommentárt, engem nem érdekel. A lényeg, hogy méltettál annyira, hogy írj! :)
Igen, ebben nincs párbeszéd. Bevallom nekem igazából fel sem tűnt, csak most, hogy említetted. :)
Bár nem bánom, hogy ez így sikerült. Kicsit rövidebb rész, mint a többi, de sok történés van benne,ráadásul írás közben újra felidéztem magam előtt, ahogy a kanapén izgultam a futam alatt. :)
Örülök, hogy tetszett, ígérem sietek a következővel! :)
Kedves V! :)
Igen a rész kicsit nyugis, lesz több ilyen is, még a nagy izgalmak előtt.. :)
Nagyon örülök, hogy szereted a blogomat, és természetesen nem bánom, hogy kitettél. Sőt, nagyon köszönöm!
puszi mindkettőtöknek: manó*