Előre szólok, hogy ezért a részért utálni fogtok!! Nem lesz függő vége, ne aggódjatok. Sokkal inkább egy olyan került bele, amit nagyon utáltok... Facebook chates beszélgetés...
Tudom, hogy ezt nem jó olvasni és nem is való egy ilyen történetbe, de ez a 21. század és próbálom úgy megírni Flóra életét, ahogy egy mai huszonéves lány éli. Nem ígérem, hogy többet nem lesz benne ilyen, de azt megígérhetem, hogy egy jól belátható ideig biztos nem hozok ilyet! :)
Ui.: http://gallery.sebastian-vettel.org/displayimage.php?album=541&pos=27 itt találhatjátok a részben szereplő fotózás képeit
Egy szőke srác hajolt le éppen a telefonjáért, halkan motyogott, gondolom szitkozódott. Ismerősnek tűnt!
Felegyenesedett, a készülékre pillantott, majd a tekintete rám vándorolt. Hát persze! Ő Sebastian Vettel!
Elmosolyodott, nekem is önkéntelenül mosolyra húzódott a szám.
- Szia - alig hallottam valamit, a telefonomért nyúltam, leállítottam a zenét és visszafordultam hozzá.
- Szia – feleltem németül, mosolya még szélesebb lett.
- Minden rendben? - kissé aggódva mért végig. Most jöttem rá, hogy a fejem valószínűleg kipirosodott és a testhelyzetem, olyan, mint aki menten elhányja magát.
- Öhm… persze, csak kicsit kifulladtam - magyarázkodtam.
- Akkor jó - mosolygott. - Kocogsz?
- Igen - mosolyogtam. Hátulról megérintette egy férfi és a kocsi túloldalán is álltak még ketten.
- Mennem kell. Jó kocogást! - mosolygott.
- Oké, köszönöm - bólintottam. Néztem, ahogy tovább sétálnak egészen a jachtig, ahol a férfi állt karöltve a két lánnyal. Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni ezért tovább ücsörögtem egy kicsit,
riporter lévén a véremben volt a kíváncsiskodás.
Sebastiant elkísérték a jacht egyik helységéhez, ahonnan pár perc múlva új öltözetben tért vissza. Farmer nadrág volt rajta, felül pedig egy fehér felső farmerdzsekivel, a végén még feltett egy napszemüveget, ami még szexisebbé tette az összképet. A két lány is öltözetet váltott, bár rólunk inkább csak elfogyott a ruha, ahelyett, hogy kicserélődött volna. A világos hajú csajon úgy láttam sokkal inkább lenne most otthon az ágyában, mint itt. Fel sem fogta, milyen szerencsés helyzetbe került… Ezzel szemben a sötét hajú lány pontosan tudta! Már az első képeknél látszott mennyire bejön neki Sebastian, megpróbált mindig a lehető legközelebb kerülni hozzá. Seb kicsit feszültnek látszott, inkább a fotózás, mint a lányok közelsége miatt.
Úgy fél órával és kétszázötven képpel később megérkezett még egy pilóta, Jaime Alguersuari. Őt is átöltöztették, majd csatlakozott a többiekhez. Egyaránt készítettek fotókat a jachton és a motorcsónakon is. Jókat mosolyogtam a két fiú néha elejtett arckifejezésein, azonban a két lány-különösképpen a sötét hajú- rendkívül szúrták a szemem. A pohár akkor telt be, amikor a motorcsónakban fotózták a két lányt Sebastiannal, a sötéthajú lány szinte rámászott! Forróság és düh öntött el egyszerre, gyorsan felpattantam, bekapcsoltam a zenelejátszót és rohanni kezdtem. Ötszáz méterre a kanyartól még visszapillantottam, Sebastian pont felém nézett, értetlennek és szomorúnak tűnt.
Nem tudtam kiverni a jelenetet a fejemből, ez pedig még dühösebbé tett.
Fele annyi idő alatt értem vissza a szállásra, mint korábban onnan a kikötőhöz. A fiúk éppen próbáltak összeütni valamit ebédre, átöltöztem és gyorsan kisegítettem őket, lévén egy nő mégis csak jobban ért a főzéshez.
Az este közeledtével gyorsan elfoglaltam a zuhanyt, mivel este lesz, egy rendezvény ahova még vissza kell mennünk, így a tusolás után egy kicsit alkalmibb ruhára váltottam. Laci is követte a példámat, addig felkentem egy kevés sminket és megpróbáltam kihozni valamit a hajamból. Végül hagytam, hogy egyszerűen laza hullámokban omoljon a vállamra.
Kint már sötétedett, kiléptem az erkélyre, a friss levegő megcsapta az arcom. A lehető legjobb idő volt, az este közeledtével csökkent a meleg, de még így sem fáztam. Végig pillantottam a környéken, a világítás már égett, egyszerűen gyönyörű volt. El tudnám fogadni, hogy itt éljem le a mindennapjaimat.
Egy pillanatra behunytam a szemem és átadtam magam az érzésnek, a szél cirógatta a hajam, emberek nevetgéltek az utcán.
- Mehetünk!? - jelent meg Laci.
- Igen, persze - fordultam meg. Összeszedtük a technikai eszközeinket és a táskámat, majd elindultunk a kis gálára.
A tömeg nagy volt, mindenhol újságírók, fotósok és riporterek voltak. Lacival egyre csak próbáltunk előrenyomulni a tömegben. Az akció legalább fél órán át tartott, de végül sikerült elcsípnünk a herceget.
- Elnézést, feltehetnék pár kérdést? - emeltem közelebb hozzá a mikrofont.
- Igen, persze - állt meg velem szemben. Laci ügyeskedett a kamerával én pedig végig gondoltam a kérdéseimet mielőtt megszólaltam.
- Milyen átélni ezt az eseményt? - kérdeztem.
- Egyszerűen fantasztikus! Minden évben a Forma-1 a legnagyobb eseményünk, hihetetlen mennyi ember képes eljönni minden évben, csakhogy láthassák kedvenceiket. Nagyon büszkék vagyunk az országunkra és minden évben nagyon várjuk ezt az időszakot.
- Értem. Na és, hogy állnak az esküvő előkészületeivel? Úgy tudom, hamarosan itt a menyegző dátuma - tettem fel a következő kérdést. A herceg nagy nőcsábász hírében állt, így elég nagydolog most, hogy habár már elmúlt ötven éves, de mégis megnősül.
- Nagyon jól állunk, köszönöm. Bár ezt a részt inkább a mennyasszonyomra bíztam, tudja, ez amolyan nőies dolog - mosolygott. - Tényleg közel van már a nagy nap, de mindannyian izgatottan várjuk. Remélem minden a lehető legjobban fog sikerülni.
- Biztos vagyok benne! - mosolyogtam. - Köszönöm, hogy szakított rám néhány percet és előre is gratulálok a nagy naphoz!
- Nagyon köszönöm - mosolyogva bólintott, majd hagyta, hogy letámadja őt a következő riporter.
Laci leállította a kamerát és tébláboltunk még egy darabig, de nem nagyon sikerült elcsípnünk mást. Úgy egy óra múlva döntöttünk úgy, hogy lassan vissza kellene mennünk. A szállodába visszaérve Laci készített két szendvicset, míg én átöltöztem. Ő is lecserélte ruháját, hogy alváshoz készülődik.
- Tessék! - nyújtotta felém az egyik szendvicset.
- Köszi - ültem le mellé.
- Nincs kedved DVD-zni? Nem bírok úgy tv-t nézni, hogy magamban fordítanom kell, mit is mondanak - rázta a fejét. - Elveszi az élvezetet és a lazítást.
- A DVD jó ötlet - mosolyogtam. Engem igazándiból nem zavart az, hogy nem magyarul hallom a dolgokat, sosem tekintettem munkaként arra, ha idegen nyelven kell beszélnem vagy hallanom a dolgokat. A bőröndjéhez sétált és elővett egy tokot tele CD-kel. – Úgy látom készültél - kuncogtam.
- Hát igen… - mosolyodott el. Visszahuppant mellém, együtt néztük át a lehetőségeket.
- Óh, Karib tenger kalózai? - mutattam az egyikre. - Nézzük ezt, légy szí’! Imádom!
- Okés. Melyik részt szeretnéd?
- A fekete gyöngy átkát, az a legjobb - mosolyogtam, mint egy kisgyerek, aki lázba jön a karácsony közeledtével.
- Rendben - nevetgélt. Betette a hordozható lejátszóba és beindította.
Laci nem sokkal az után, hogy megette a szendvicsét ki is dőlt, egyedül néztem végig a filmet. A végén kivettem a lemezt és kikapcsoltam a lejátszót, oda készítettem Laci bőröndjéhez, hogy reggel észrevegye. A tányérokkal a konyhába siettem, gyorsan elmostam őket, majd a szárítóba tettem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy minden álmosságom elmúlt a film alatt, egy üveg kólával és a laptopommal a kezemben kiültem az erkélyre. Csípett a hideg levegő, vissza kellett lépnem egy pulóverért. Bekapcsoltam a laptopom, gyorsan írtam egy újabb bejegyzést a naplómba, majd az internetet kezdtem böngészni. Felléptem a legkeresettebb közösségi portálra, megnéztem ismerőseimről a legújabb híreket, míg meg nem pillantottam Laura képét a chat résznél. Éppen rákattintottam a nevére, mire rám írt.
Laura Szekér üzenete:
hát csókolom :)
Flóra Farkas üzenete:
szia :))
mizujs? :)
Laura Szekér üzenete:
itt nem sok. :)
na és ott? *-*
milyen Monaco? *_*
Flóra Farkas üzenete:
nincs semmi. :)
Monaco egyszerűen gyönyörű :) egyszer el kell jönnöd velem :DD
Laura Szekér üzenete:
nem kell kétszer mondanod :DDD *-*
na és sok pilótával találkoztál már? *-*
Flóra Farkas üzenete:
hát.. mindenkit láttam már, de interjút csak párral készítettünk :):) meg a herceggel :)
Laura Szekér üzenete:
tökjóó.*-*
na és milyenek?
Flóra Farkas üzenete:
kik-mik?
Laura Szekér üzenete:
a versenyzők!-.-’ :DD
Flóra Farkas üzenete:
jó fejek :)
Laura Szekér üzenete:
ennyi? :O
Flóra Farkas üzenete:
nem hangoztathatom a véleményem.. Benne van a szerződésemben :D
Laura Szekér üzenete:
a legjobb barátnőd vagyok! Ez rám nem érvényes! Szóval beszélj!
Flóra Farkas üzenete:
hát annyira igazán még nem tudtam velük beszélgetni, mert hosszabb interjút majd csak az időmérő és a futam után készítünk velük…
Laura Szekér üzenete:
ki volt a legszimpatikusabb?
Flóra Farkas üzenete:
mind azok :)
de talán Sebastian :)
Laura Szekér üzenete:
élőben is olyan helyes?*-*
Flóra Farkas üzenete:
hát öö… nem tudom, szimpatikus… :DD
Laura Szekér üzenete:
utállak -.-’’ :DD
Flóra Farkas üzenete:
én, meg szeretlek. :DDD ♥
Laura Szekér üzenete:
énis. :)
na de most megyek :) vigyázz magadra, legyél jó, készíts sok fényképet és interjút. :DD
Flóra Farkas üzenete:
okés :) igyekszem :)
sziapuszijóéjt.♥
Laura Szekér üzenete:
sziapuszijóéjtimádlak.<33
Flóra Farkas üzenete:
én is téged :)
Miután Laura lelépett én is kijelentkeztem az oldalról, az egyik forma-1-es oldalt kezdtem böngészni, meg akartam találni a következő helyszínt. Szerencsére a kereső segítségével pillanatok alatt megtaláltam. A következő helyszín Kanada lesz, méghozzá két hét múlva.
Jó lenne eljutni oda is, bár valószínűleg addigra Zoli felgyógyul annyira, vagy ha mégsem akkor találnak valaki jobbat a helyére, aki történetesen férfi.
Elolvastam pár nyilatkozatot, amit nemrég tettek a pilóták, a véleményem Hamiltont illetve nem változott. Szerettem, mint pilótát, de a nyilatkozatai csak is arról árulkodnak, hogy nagyon beképzelt. Mikor meguntam a dolgot kikapcsoltam a gépet és visszamentem a szobába. Résnyire nyitva hagytam az erkély ajtót, hogy jöjjön be friss levegő, majd bebújtam az ágyamba. Tíz percig forgolódtam, mire sikerült elaludnom.
Szia!
VálaszTörlésElsőő komii *-* ^^
Hát hol is kezdjem... *-)
Első sorban az elejee ahh*-* :D
A sötét hajú csaj nagyon nem szimpi -.-
De tetszett az egész fejezet :)
Nagyon szóhoz se jutok:)
Sebi aranyos :D *-*
Nekem különösebben nincs bajom a chates résszel de nem is szeretem *-)
Nagyon nagyon jó lett ^^
Siess a következővel:D pls.♥ :D
Puszillak, Flóraa.<3
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszett! :))
Az eleje az egyik kedvencem, az egész eddigi történetben. :)
Szinte látom lelki szemeim előtt Sebastiant, ahogy ez a jelenet lejátszódik. *-*
Nekem igazából a chates rész... gyenge pontom... nem szeretem olvasni, sőt írni sem, de mégis szeretném, hogy teljesen élethűnek hasson a dolog, ezért úgy érzem muszáj volt.
A sötét hajú csaj... nos, ha megnézted a képeket, az tény, hogy szép csaj. Viszont nekem sem szimpatikus túlzottan... :)
A következőt hamarosan hozom, most nem várakoztatlak titeket! :)
puszi: manó*
Szija! Ismét itt vagyok és komizok.
VálaszTörlésAz eleje... óriási. Amikor Flóra elkezdett németül beszélni tisztára magam előtt láttam Sebi meglepődött arcát.
A fotózás... én is megnéztem a képeket és tényleg szép csaj a sötét hajú és én is egyetértek veletek mivelhogy nekem se szimpi a drága.
Aztán a gála vagy micsoda... megleptél azzal a herceges interjúval. De tetszett! ;)
Aztán a DVD "nézés"... nagyon eltaláltad! Imádom a Karib-tenger kalózait!<3 Nálam ez +1 piros pont!
Aztán facebook chat... Nekem tetszett. Nincs ellenemre mivelhogy manapság már teljesen mindennapos és természetes dolog.
Összesítve: Imádtam! Nálam ez 5*-ös!
Nagyon várom a részt és remélem, hogy most nem várakoztat meg minket!
Puxxx: szittyke
Szia!! :))
VálaszTörlésNagyon örülök a kommentednek! :))
Hát igen.. Sebi tud fejeket vágni.. :) <3
Örülök, hogy a fotózásosban egyetértesz velünk, legalább nem váltam ellenszenvessé a gondolatommal. :)
A herceges interjú... igazából nem saját ötlet... Láttam Zoli interjúját, mikor Monacóban volt, ő is készített egyet a herceggel. Ez adta az ötletet, hogy akkor Flóra is kövesse a példáját. :)
A Karib-tenger kalózai... Imádom!! :D <3333
Örülök, hogy tetszett és egyetértesz a meglátásommal :))
Nagyon örülök neki! Köszönöm!<33
Ígérem nem várakoztatlak titeket! Hamarosan hozom! :))
puszi: manó*