4.rész: Az időmérő

Szombat délelőtt, alig sikerült elkészülnöm, a fiúk annyira sürgettek már, hogy induljunk. Az egész délelőtt az időmérőről és az előtte megtartandó harmadik szabadedzésről szólt, mindenki az esélyesekről beszélt és a pontos sorrendet találgatták. Ismét összefutottunk a német tudósítókkal, leültem velük beszélgetni, míg Tibi fényképeket készített. Laci és Szilárd is velem tartottak, de őket is felettébb foglalkoztatta, hogy milyen sorrenddel fog végződni a ma délutáni időmérő edzés.
Mellettem Kai a pályáról mesélt és, hogy mennyire szereti, függetlenül attól, hogy itt szokott történni az egyik legtöbb baleset.
- Öhm.. bocsánat, de ki kell mennem a mosdóba - álltam fel.
- Rendben - bólintott. Kisiettem a mosdóba, szerencsére hamar sorra is kerültem. Egy gyors kézmosás után megpróbáltam minél hamarabb kiszabadulni a kis helységből. Egy tiszta zsebkendőt próbáltam előhalászni a táskámból, mikor nekiütköztem valakinek.
- Bocsánat… - azonnal magyarázkodásba kezdtem. - nem figyeltem… - ahogy felpillantottam azonnal szemet szúrt a ragyogó kék szempár és az a jellegzetes mosoly. El is felejtettem a tegnapi dühömet, hirtelen csak arra tudtam gondolni, mennyire elképesztő a mosolya.
- Úgy látszik, mi mindig egymásba botlunk - nevetett jókedvűen.
- Igen - mosolyogtam. - Bocsi, papír zsebkendőt kerestem… - hadonásztam magyarázás közben. Elég rossz szokásom, általában akkor jön elő, ha zavarban vagyok, és nagyon erősen próbálom kifejezni magam.
- Tessék - húzott elő egyet a farmernadrágja zsebéből. Még csak most tűnt fel, hogy még nem öltözött be.
- Köszönöm - mosolyogtam rá. Próbáltam kerülni a tekintetét, de az egyre csak vonzott, a mosolya pedig csak rontott a helyzetemen. - Öhm... akkor én most visszamegyek a többiekhez…
- Oké - bólintott. Az agyam próbált parancsolni a lábaimnak, de azok csak nagy erőfeszítés árán tették azt, amit kértem tőlük. - Sok sikert! - fordultam még vissza.
- Köszönöm - még szélesebb lett a mosolya, még a szeme is ragyogott... A kezeimet megtöröltem a zsebkendővel, érződött rajta a férfiparfüm, elmosolyodtam.
A szabadedzés jól sikerült, bár néhány kocsi itt is szerzett sérüléseket. Mindenki kíváncsian várta a délutáni időmérő edzést. Abban a pár szabad órában, sikerült megebédelnünk, valamint összeszednünk pár információt. Nem voltak igazán nagy hírek, de valamiről mindig tudni kell beszámolni.
Az időmérő annál izgalmasabbra sikeredett. A Q1-ben és a Q2-ben végig a McLarenes-ek futották a legjobb köröket, sokan mondogatták, hogy a Red Bullnak, most nem igazán fekszik a pálya. A Q3-ban aztán Jenson Button futott egy szinte felfoghatatlan gyorsaságú kört, mikor biztosra vették, hogy ezzel szinte el is dőlt a pole pozíciója, megjelent Sebastian. Mindenki kíváncsian várta, mit fog ’’válaszolni’’ a McLarenesnek. A mért köre már az elején megmutatkozott, hogy nagyon jó lesz, de az, hogy legalább fél másodpercet odavetett Butonnak, szinte felfoghatatlan volt. Hihetetlen gyorsasággal száguldott végig a pályán.
Mellettem Kai arcára kiült a büszke mosoly, nem akarta elárulni magát, de tudtam, hogy titokban dagad a melle a büszkeségtől, hisz Sebastian, a fiatal tehetség német, csak úgy, mint Schumacher, Sutil, Rosberg, Glock és Heidfeld. Azt hiszem én is felettébb büszke lennék az országom versenyzőire, főleg, ha ebből ketten világbajnoki címmel is bírnak- Schumacher ráadásul jó sokkal-.
Lewis Hamilton kirobogott a bokszból, hogy megszerezze helyét, azonban alighogy elkezdte a mért körét - ami persze nyomába se ért Sebastian Vettelének- Perez túl nagy ívben vette be az alagútból kivezető kanyart és beleszáguldott a gumifalba. Pillanatok múlva sem szállt ki a kocsiból, ezért a versenyt leállították. Hamilton nem tudta befejezni a körét, a pályát pedig ellepték az emberek. Mindenki azon volt, hogy ki tudják szabadítani Perezt a kocsiból. Mind a Paddockban - ahol mi voltunk- mind a pályán és a bokszokban, idegesség tört ki. Mindenki aggódott Perezért. Eszembe jutott, hogy reggel pont akkor érkeztünk, mint ő. Olyan jókedve volt…
- Kapcsolatba kell lépnünk az RTL-el! - ragadott vállon Laci. Minden riporter azon volt, hogy kiderítse, mit lehet tudni, Perez állapotáról. A képernyőre meredtem, miközben a telefonom megszólalt, az RTL-től telefonáltak, Gyula, a kommentátor volt az. A kialakult helyzetről érdeklődött és, persze Perez állapotáról. A Sauber sajtófőnöke szerencsére közölte velünk, hogy Perez, magánál van és mindent erejükkel azon vannak, hogy minél előbb kiszedjék a kocsiból. Ez nekünk megnyugvás volt, a többi versenyzőnek azonban nem, a képernyőn vetítették néha az ő arcukat is. Nagyon kellett ügyelniük, hogy ne zökkenjenek ki, közben mégis aggódtak társukért.
A paddock kész kavalkáddá vált, mindenki telefonon tudósított a tv csatornáknak, fel s alá szaladgáltak újabb információkért és közben a képernyőt figyeltük. Én is megállás nélkül tudósítottam az RTL KLUB-nak.
Pár perc múlva sikeresen kiszabadították Perezt, a mentőbe szállították, de mi ebből már nem nagyon láthattunk semmit. A szabály szerint eltakarták őt.
Gyulával beszélgettem, ismét megjelent a Sauber sajtfőnöke. Csak fél füllel tudtam figyelni, ezért Kai, a német kollégám segített ki. Perez, jól van, a lábát fájlalja, elszállítják kivizsgálásra.
Még három perc volt, hogy folytassák a Q3 kimaradt négy percét.
Ahogy a Q3 újraindult, több versenyző is felment a pályára, leginkább Lewis Hamiltont figyelte mindenki, akinek még nem volt gyorsköre, hisz a baleset miatt nemrégiben nem tudta befejezni.
A négy perc nem volt elég ahhoz, hogy kellően felmelegítse a gumikat, így csak a hetedik helyet sikerült megszereznie. Ez meglátszott rajta később az istállóknál sétálgatva is, látszott, hogy elönti a düh és az idegesség.
Az első három helyezettel interjút készítettek, Sebastian hamar lezárta a témát, hogy milyen jó kört futott és leginkább Perez állapota felől érdeklődött. Jó érzés volt látni, hogy tényleg mennyire törődnek a társaikkal. Button még jobban tudott erről a témáról beszélni, hiszen pár éve ő is ugyanúgy járt, mint most Sergio.
A rajtrács harmadik helyét Webber szerezte meg, vele is készítettek egy rövid interjút. Mi ezeket csak a paddockból asszisztálhattuk végig, ezután kaptunk lehetőséget külön interjúk készítésére is. Sebastian a motorhomeba sietett, az öltözője felé. Nem akartam zavaró tényezőnek tűnni, de Laci erősködött az interjút illetően.
- Bocs… - tettem kezem a karjára, mielőtt lenyomhatta volna a kilincset.
- Igen? - fordult felénk.
- Ráérnél pár percre? - félve pillantottam rá, mire elmosolyodott.
- Persze - bólintott. Lacira pillantottam, bekapcsolta a kamerát.
- Hogy érzed magad így az időmérő után? Mit gondolsz a rajtrácsot illetően?
- Nagyon örülök a pole pozíciómnak, nagy vágyam, hogy nyerhessek itt Monacóban és minden erőmmel azon leszek, hogy ez holnap sikerüljön is - mosolygott. - Ami a rajtrácsot illeti, nagyon sajnálom Sergio balesetét, remélem nincs komolyabb baja és holnap már visszatér hozzánk.
- Menyire vagy biztos a holnapi nyerésedben?
- Ezt nem lehet megmondani. Bármi történhet... - olyan elbűvölően ragyogott az a kék szempár, a térdem is megremegett.
- Értem és… - hirtelen megjelent egy idősebb, ősz hajú férfi.
- Bastie!? - állt meg Sebastian mellett.
- Egy pillanat - fordult az úr felé. - Szia, apa - ölelte meg.
- Ügyes voltál! - veregette hátba az idősebb Vettel. Nagyon aranyosak voltak, mosolyt csaltak az arcomra. Seb egy amolyan ’’köszi’’ mosollyal válaszolt, a szeme sarkából észlelte Laci hátrálását, felénk fordult, édesapja követte példáját.
- Jó napot! - bólintottunk az idősebb Vettel felé.
- Jó napot! - biccentett ő is. - Melyik televíziótól jöttetek? - méregette a mikrofonom.
- A magyar RTL KLUB-tól - húztam mosolyra a számat. Sebi is kíváncsian pillantott a mikrofon jelölésére, majd tekintete az arcomra siklott.
- Az előbb még belekezdtél egy kérdésbe…
- Mi? Ja öhm… mindegy, nem fontos… - hebegtem. Teljesen kiment a fejemből a kérdés, amióta őt figyeltem, mintha kiürült volna az agyam.
- Biztos? - aggódva próbált rám nézni, de képtelen volt elfojtani a mosolyát.
- Persze. Köszönöm az interjút! További szép napot! - oldalba böktem Lacit, gyorsan elsiettünk. Sikerült jól beégetnem magam, ez annyira jellemző rám..
A kocsinál találkoztunk Szilárdékkal, így négyesben indultunk vissza a szállodába. Jó szokásomhoz híven egyből a zuhanyt vettem célba, a tusolás segített ellazulni, órákig képes lettem volna állni és élvezni, ahogy rám esik a víz. Végül mégis leállítottam a zuhanyt és a törölközőmért nyúltam. Pár perc alatt összeszedtem magam, a fiúk már készétellel vártak. Bár valószínűleg csak rendelték, nagyon finom volt. Önmagamat meghazudtolva, kétszer annyit ettem, mint általában, így aztán az álmosság is hamar elért. Laci még laptopozott egy kicsit, mikor elaludtam. Azt hiszem az utóbbi tíz évben nem aludtam el ilyen korán.



Sergio Perez balesete: