12. rész: Formás fenék

Csütörtökön meglátogattuk a pályát. Németország az a hely, ahol két pályán szoktak futamokat rendezni, évente váltogatják őket. Mivel tavaly Hockenheimben volt, így idén a Nürburgring következett.
A pálya a hegyekben található, az időjárás elég változékony. Jelenleg elég hideg van..
Ma érkeztek meg az utolsó versenyzők is, az istállókban már javában folyt a munka és a megbeszélések. Mi ma még nem igazán dolgoztunk, körbenéztünk a pályán és környékén, Anna jegyzetelt pár dolgot, melyeket fontosnak tartott a cikkéhez, majd készítettünk pár fényképet is.
Még mielőtt visszaindultunk volna a szállásra, a paddockba siettünk a büféhez. Annának és nekem már kopogott a szemünk az éhségtől, Kai azt mondta még körbenéz kicsit, mert ő nem éhes.
Vettünk egy-egy szendvicset, lehuppantunk az egyik asztalhoz és falatozni kezdtünk. A paddock még elég kihalt volt, alig egy-két ember sétálgatott körülöttünk.
Két falat között aztán egy szőke szélvész huppant le mellénk.
- Sziasztok – köszönt Nico, majd odahajolt unokahúgához két puszira.
- Szia – köszöntünk mi is.
- Nico Rosberg – nyújtott kezet.
- Flóra Farkas – ráztam kezet vele.
- Örvendek! – mosolygott.
- Szintúgy – motyogtam és a szendvicsem felé fordultam.
- Flóra az új riporter az RTL-nél – magyarázta Anna unokabátyjának.
- Értem – mosolygott.
- Egyébként mi újság? Voltál a családi vacsorán? – érdeklődött a pilóta. Eddig is tisztában voltam a ténnyel, hogy a pilóták is ugyanolyan emberek, mint mi, de aranyos volt Nico, ahogy a családjáról érdeklődött.
Anna igennel válaszolt, majd belemélyedtek abba, hogy megbeszéljek mik is történtek azon a  bizonyos vacsorán. Lenyeltem a szendvicsem utolsó darabját is, egy kicsit még hallgattam Annaékat, majd felálltam egy kukát keresni. Eszembe jutott, hogy talán megkereshetném Kait, addig sem zavarom Annaékat. A boxutca felé indultam, messziről vettem szemügyre az istállókat, de egyik előtt sem találtam. Éppen megfordultam volna a Red Bull istállóknál, hogy visszainduljak, amikor szemet szúrt egy formás fenék, ahogy épp Sebastian kocsiján vizsgál valamit. A szexi testrész tulajdonosa mellett egy ismerős szőke srác állt, Tommi, Sebastian edzője, akivel még Kanadában találkoztam.  Valamit motyogott hajlongó társának, aki hirtelen kikukucskált saját karja alatt. Sebastian mosolyával találtam szemben magam. Bár több méter választott el minket, térdeim így is megremegtek, arcomra önkéntelenül is mosoly csúszott. Intettem neki egy aprót, mire ő is visszaintett. Mondott valamit, drága edzőjének, majd felegyenesedett. Tett pár lépést az irányomba, amikor hirtelen valaki elkapta a vállam. Rémülten fordultam meg, Kai tett hátra egy lépést.
- Bocsánat.. – kezdett volna magyarázkodásba.
- Semmiség – legyintettem.
- Mit csinálsz itt? És hol van Anna? – nézett körül.
- Nicoval beszélget a paddockban, legalábbis mikor eljöttem, még ott volt… Egyébként, éppen téged kerestelek… - magyaráztam.
- Hát.. megtaláltál – mosolygott.
- Vagy inkább te engem - kuncogtam.
- Igen. Na, gyere, keressük meg Annat! – indult el a paddock felé. Visszapillantottam Sebastianra, az istálló falának támaszkodva figyelt. Kár, hogy nem beszélhettünk, kíváncsi lettem volna, hogy érzi magát lelkileg… Nagy megmérettetés előtt áll, ez a hétvége talán mindközül a legfontosabb számára. Még sosem nyert hazai közönség előtt, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretett volna.
Anna ott volt, ahol hagytam, azonban már egyedül ücsörgött az asztal mellett. Mindannyian összeszedelőzködtünk, majd visszaindultunk a szállásra.
Annaval csaptunk egy filmnézős, csokoládéevős, beszélgetős estét. Egyre jobban kedveltem és elöntött a bűntudat, hogy elsőre egy apró információ alapján ítéltem meg.

Péntek reggel izgatottan ébredtem. Nem tudnám megmondani, hogy azért, mert végre újra végezhetem a munkámat, vagy azért, mert titkon abban bíztam, hogy ma végre beszélhetek azzal a helyes, szőke címvédővel…
Háromszázhatvan fokon pörögtem, fel-alá járkáltam a szobában és képtelen voltam eldönteni milyen ruhát vegyek fel. Anna teljesen lököttnek nézett, mikor azon dilemmáztam melyik farmernadrágom állna jobban, tekintve, hogy egy árnyalatnyi különbség volt a kettő között.
- Kinek akarsz ennyire tetszeni? – kíváncsiskodott.
- Senkinek se – néztem rá szemrehányóan. – Egyszerűen csak szeretnék normális ruhában menni -.
- Akkor válaszd a sötétet a rockos pulcsival! – utasított, bár még mindig furcsán nézett rám.
Újra végigmértem a két ruhadarabot, majd a fürdőbe vonultam, hogy magamra öltsem. Közben Anna is készülődni kezdett, így alig fél óra múlva már Kaival kiegészülve indulhattunk a pályához.
Jó volt újra végig sétálni az úton a paddockig, újra lenyűgözött a nyüzsgés, ami körbeveszi ezt az egész száguldó cirkuszt.
Ahogy helyet foglaltam Kai mellett szemet szúrt, hogy egykori munkatársaim, alig két asztallal hátrébb ülnek. Intettem feléjük egy aprót, viszonozták a gesztust és kíváncsian méregettek.
Hiányoztak, a fiúkkal tényleg nagyon jó viszonyba kerültünk, mégsem bántam, hogy most ennél az asztalnál ülök Kaiékkal.
A képernyőn lassan elindult az óra, megkezdődött az első szabadedzés. Kíváncsian vártam a végeredményt, reménykedtem benne, hogy a németek jó helyen végeznek, de nem büszkélkedhettek túl jó végeredménnyel. Az első helyen Alonso zárt, mögötte Mark Webber és Sebastian, a negyedik Felipe Massa, majd Lewis Hamilton.
Délután a második edzés, hasonló eredményekkel zárult: Mark Webber lett az első, mögötte Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Felipe Massa és a jó öreg Michael Schumacher.
Délelőtt csak négy német pilótával sikerült interjút készítenünk, valamint Alonsóval. A második szabadedzés után megkerestük Webbert és Massát, majd úgy döntöttünk ( szerencsére), hogy megkeressük a két kimaradt németet is, Rosberget és Sebastiant. Kaival úgy döntöttünk kő- papír- ollóval fogjuk, eldönteni ki melyik pilótához megy, mivel időnk véges, ahogy az övéké is. Bár a módszerünk elég gyerekes olt, végül kettő-egy arányban én nyertem. A Red Bull-osok felé vettem az irányt, Annaval a nyomomban, míg Kai a Mercedesek felé igyekezett, hogy fellelje Nicot.
Anna direkt nem tartott vele, nem igazán szereti a munkáját összekeverni a magánéletével, állította.
- Nézd, ott van Sebastian! – mutatott a Red Bull motorhome irányába. Szerencsére egész hétvégére volt engedélyünk, hogy bemehessünk a motorhomeokba.
Mire az ajtóhoz értünk, Sebastian eltűnt a szemünk elől. Tétován álltam az ajtóban, nem nagyon akartam beljebb menni, még sosem jártam itt és féltem a tájékozódási képességeimtől. Anna a másik irányba nézelődött, pár pillanat múlva hallottam, ahogy felszisszent. Megfordultam, újdonsült barátnőm a földön feküdt, rajta pedig egy rózsaszín hajú srác.
- Bocsánat – szabadkozott a srác. Felállt, majd felsegítette Annat is. Mindkettőnket végigmért, míg Anna leporolta a ruháját. – Mit kerestek itt? Ide riporterek nem jöhetnek be! – támadt nekünk.
- A német RTL KLUB-tól jöttünk és van engedélyünk erre a hétvégére! – Anna ugyanolyan csípősen válaszolt.
- Akkor is szólnotok kell, ha valamit fel akartok venni – magyarázott a srác, sokkal normálisabb hangszínen.
- Sebastian Vettelt keressük… - feleltem.
- Öhm.. azt hiszem az öltözője felé ment… - gondolkodott. – Ha gondoljátok oda kísérlek titeket! – mosolygott ránk.
- Nem is tudom… - pillantottam Annara – nem akarjuk zavarni, csak egy kis interjút szeretnénk… - motyogtam.
- Nem hiszem, hogy zavarnátok! – vigyorgott a fiú.
- Rendben – bólintott Anna. – Akkor menjünk!