11.rész: Anna Rosberg

Itt az új rész! :) Sokat tűnődtem, hogy hozzam-e vagy inkább rakjam-e fel mégis a novellát, de úgy döntöttem most kaptok egy kicsit ebből a sztoriból, hétvégén viszont hozom a novellát, függetlenül, hogy nem lett meg az öt szavazat rá! Sajnálom, de kíváncsi vagyok a véleményekre.
Ehhez a részhez nincs hozzáfűzni valóm. Az új szereplőről képet, jobb oldalt találhattok! :)
Jó olvasást! :))

Másnap nagy készülődés után indultam el a Kölni stúdióba. Elérve Köln határát megcsörgettem Kai mobilját, így a stúdió előtt várt, mikor én odaértem.
- Szia – öleltem meg.
- Szia, társam – vigyorgott önelégülten. – Könnyen idetaláltál?
- Igen – bólogattam. – Na és, mesélj! Milyen volt Valencia? – indultunk be az épületbe.
- Izgalmas – mosolygott. – Sebastian nyert!
- Tényleg? – kaptam fel a fejem. A fenébe, hogy pont most nem lehettem ott!
- Bizony. Ráadásul rajt-cél győzelem volt. Nagyon tehetséges az a fiú – mosolygott. Az én arcomon is felragyogott egy apró mosoly.
- Igen, az – bólintottam.
Az egész épület gyönyörű volt, belülről talán még szebb, mint kívülről. Egy hatalmas irodába léptünk be, de a nagy asztal ellenére, csak két ember ült a teremben.
- Jó reggelt! – léptem beljebb, Kait követve.
- Jó reggelt! – köszönt az asztalnál ülő két férfi.
Leültünk velük szembe és kezdetét vette a megbeszélés. Még egyszer visszanézték a riportjaimat a Monacói és a Kanadai nagydíjról, majd megbeszéltük a legfontosabb dolgokat, végül hivatalosan is megegyeztünk, hogy a Német Nagydíjon fogok kezdeni, Kai oldalán.
Bár addig még volt pár hét, mégis mindennél jobban vártam. Az egész stúdió igazgatója, Ulrik és a mi riportjaink osztályának vezetője, Peter nagyon rendesnek tűntek. Csak remélni tudtam, hogy a későbbiekben is csak ezt az oldalukat fogom látni.

A napok gyorsan teltek. Berendezkedtem a lakásban. Szerencsére Dávid szabad utat adott, így otthonosabbá varázsoltam kicsit. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy mindenhol virágok és rózsaszín holmik díszelegtek, inkább csak apróbb csecsebecsékkel, fényképekkel próbáltam hangulatosabbá varázsolni a helységeket.
Az otthoniakkal gyakran kommunikáltam, elég sokat ültem a telefon mellett, már előre féltem a hónap végi számlámtól…
A szüleim jól voltak, legalábbis az eddigihez képest… Laurának pedig sikerültek a vizsgái, így a szüleitől kapott két ingyen jegyet a Hungaroringre. Megegyeztünk, hogy valamelyik közös barátunkkal megy, én pedig, majd megpróbálok elszabadulni egy kicsit, hogy velük lehessek.
A maradék szabadidőmben elkezdtem felfedezni a várost, Dávid sokat segített, hogy mit merre találok, így szépen lassacskán felkerestem minden helységet, ami később még jól jöhet.
Az Angol Nagydíj után – ami egyébként Alonso, Vettel, Webber sorrenddel végződött – Kai-val egyre többet értekeztünk a Német Nagydíjat illetően. Nagyon vártam már, hogy újra a pálya mellől tudósíthassak, ráadásul két egymást követő hétvégén.
Már a nézők is kíváncsiak lehettek, hiszen Silverstoneban Kai úgy búcsúzott, hogy ezentúl egy gyönyörű és nagyon tehetséges kolléganője lesz. Még, ha nem is értettem egyet ezekkel a jelzőkkel, reménykedtem benne, hogy nem fogok csalódást okozni.

Már szerdán a Nürburgringhez utaztunk, bár még alig érkezetek meg a csapatok, mi időben szerettünk volna odaérni. Kai és az operatőrsrác mellé csatlakozott még egy lány is, aki velünk utazott. Kezdő újságírótanonc volt. Nem értettem, hogy tarthatott velünk, a legtöbb helyen még a tapasztaltakból se akárkit küldenek ilyen helyekre, nemhogy egy kezdőt..
A szállodában aztán megértettem mindent. Alá kellett írnunk egy papírt bejelentkezéskor, mivel egy szobába kerültünk elé toltam a papírt. Amint rávéste gyöngybetűivel a nevét, megértettem.
- Rosberg? – kérdeztem tőle a lift előtt. – Úgy, mint Nico Rosberg?
- Nem – préselte össze ajkait sértődötten – úgy, mint Anna Rosberg - .
- Rokonok vagytok? – értetlenkedtem még mindig.
- Ő az unokabátyám.. – motyogta. Nem tűnt túl feldobottnak. Megigazította a haját a liftbe szerelt tükörben, majd az én fancsali arcomat kezdte el méregetni. – Ne nézz így! – szólt rám. – Igen, miatta járhatok el futamokra, oké? Ítélj el, ha akarsz, de nem az én hibám, hogy rokonok vagyunk!
Eltöprengtem azon, amit mondott.. Tény, hogy a rokoni kapcsolatról nem ő tehet, de akkor sem tetszett, hogy protekcióval idejön és betölti más elől a munkalehetőséget.
A szobánk a másodikon volt, míg a fiúké a harmadikon. Nem volt túl nagy szobánk, de legalább külön ágyakat kaptunk, és minden jól felszerelt volt.
Anna anélkül, hogy kipakolt volna, birtokba vette a zuhanyzót, hogy felfrissüljön. Én addig kipakoltam a legfontosabb cuccaimat. Kinéztem az ablakon, az egész táj gyönyörű volt, kár, hogy az idő nem kedvezett nekünk igazán.
Szó nélkül váltottam Annát a zuhanyban, miután elkészült. Ha ez így fog menni, három napig, akkor azt hiszem nem tehetek majd mást, mint tovább növelem a telefonszámlámat.
Egy gyors zuhany után, felfrissülten tértem vissza a szobába. Kint már sötétedett, de én még szemügyre akartam venni  a környéket.
Anna is készül valahova. Felkapta a bőrdzsekijét, a zsebébe nyomta a telefonját és az ajtó felé indult, ott azonban megtorpant.
- Öhm.. – fordult felém. – arra gondoltam szemügyre veszem a környéket. Nincs kedved velem tartani? – úgy láttam kissé zavarban van, én csak bambán néztem magam elé.
- De, persze, csak még összeszedem magam, ha nem baj – kutattam a bőröndömben a dzsekimért.  
- Nem, dehogy – dőlt a falnak. 
Magamra kaptam a kabátomat, a fürdőbe rohantam, a hajam persze  sehogy sem akart megállni, így lófarokba kötöttem. Nem szerettem felkötni, az valahogy nem volt az én stílusom, de most mégis szükségesnek éreztem.
Anna türelmesen várt, míg végre indulásra készen álltam. A hotel utcájában indultunk el a felfedezőutunkra. Egy darabig egyikünk sem szólalt meg. Jó alaposan szemügyre vettem az épületeket, a kirakatokat és az embereket. Hihetetlen, hogy minden ország más, viszont a forma 1 mindegyikben hatalmas felhajtást okoz. Az emberek élnek-halnak a száguldó cirkuszért, és persze megpróbálnak jó sok pénzt keresni vele. A kirakatok tele voltak német zászlókkal, a versenyzők sapkájának másolataival és rengeteg szuvenírrel.
- Hihetetlen, hogy mindenben csak a pénzt látják… – motyogta Anna.
- Hát igen.. manapság a legtöbb ember a rokonait is eladná, ha azzal gazdaggá válna – húztam el a számat. Még a gondolat is undorító volt.
- Van egy mondás, azt hiszem ide illik… - kezdett bele – valahogy úgy hangzik, hogy: ’’ Ha majd kivágtuk az összes fát, kifogtuk az összes halat és megszennyeztük az összes folyót, akkor majd rájövünk, hogy a pénz nem ehető ’’
- Igen ez elég találó! Sajnos valószínűleg tényleg odáig fog fejlődni a világunk, mire megértik az emberek, hogy a pénz nem minden – ültem le az egyik padra, amit találtunk.
- Én nem kértem Nicot, hogy jutasson be.. – törte meg a pár percre beálló csendet. – De megtette, és nekem nem volt szívem visszautasítani. Mondd, te nem kaptál volna az alkalmon? – megsajnáltam, csúnyán viselkedtem vele. Elítéltem anélkül, hogy egyáltalán megismertem volna. Ráadásul engem is bejuttattak ide, talán nem egy pilóta, de a munkájában szintén elismert személy, Kai.
- De, azt hiszem éltem volna vele – pillantottam rá.
- Na látod! – fordította tekintetét a másik irányba.
- Mit szólnál, ha ellőről kezdenénk? – nyújtottam a kezem. Egy pillanatra elgondolkozott, majd kezet fogott velem. – Flóra Farkas – mutatkoztam be.
- Anna Rosberg – elmosolyodott, amit jó jelnek vettem. –Nos, Flóra, nincs kedved benézni abba a boltba? – mutatott a szemben álló szuvenír boltra.
- De, persze – belevetettük magunkat a vásárlásba. Bár már kezdett későre járni, pár bolt még nyitva tartott, így kihasználtuk a kis szabadidőnket és beszereztünk pár apróságot.
Annában kellemeset csalódtam, remek társaságnak bizonyult. Minél többet megtudtam róla, annál jobban megkedveltem.