24. rész: Mozi a szőke herceggel

Másnap reggel úgy döntöttem, ma minden kiderül. Ha nem fog közeledni felém, egyszerű barátként tekint rám, csak. Ettől függetlenül, vagy éppen, pont, hogy ennek következtében, egész nap lázban égtem. Legszívesebben már kora reggel útnak indultam volna.
Végül aztán ebéd után beálltam a szekrényem elé, hogy kiválasszam a legmegfelelőbb ruhát az alkalomra.
Egy farmersort mellett döntöttem, egyszerű fehér felsővel, és egy fekete lenge mellénnyel. Egy magas sarkú szandált választottam hozzá kiegészítőnek. A hajam egyszerűen csak megmostam és kifésültem. A legtöbb esetben ilyenkor egy oroszlánsörényre hasonlít, de most, azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egyszerű, laza hullámok tarkították.
- Nos? – kérdeztem unokabátyámat.
- Tökéletes – vigyorgott.
- Lau? – fordultam barátnőm felé.
- Szerintem is remek – mosolygott. Rájuk mosolyogtam, majd visszasiettem a tükör elé. Kihúztam a szemem egy fekete szemceruzával, majd felkentem egy kis szemhéjpúdert. Alapozóval nem akartam bajlódni, nyáron egyébként sem szeretem használni. Úgy is leizzad, mire a kijelölt célhoz érek.
- Mikor indulsz? – kérdezte barátnőm.
- Öt perc múlva – mosolyogtam. – Biztos nem baj, hogy megint magadra hagylak? Végtére is, miattam vagy itt…
- Viccelsz? Örülök, hogy végre kimozdulsz egy kicsit – mosolygott. – Ráadásul Sebastian remek srác – biztatott. – Egyébként, bármilyen meglepő, de Dávid egészen jó társaság – kuncogott. Felnevettem.
- Na, igen. Még is csak rokonok vagyunk! – örvendeztem.
- Hát igen.. – nevetett Lau.
Beraktam a mobilom is a táskámba, majd a vállamra kaptam.
- Azt hiszem, indulok – mosolyogtam barátnőmre.
- Vigyázz magadra! – bólintott.
- Mindig – mosolyogtam.
- És legyél jó! - szólt közbe Dávid.
- Láttál te már engem rossznak? – kaptam fel a napszemüvegem az előszobaszekrényről.
- Magad vagy a megtestesült sátán! – nézett rám rémülten, de elnevette magát.
- Bolond! – csaptam vállon. – Sziasztok – intettem egy utolsót, majd a kocsihoz indultam. 

Az út háromnegyedén is túl voltam, mikor megszólalt a mobiltelefonom.
- Igen? – nyomtam meg a ki hangosítás gombot.
- Szia, Seb vagyok – hallottam meg vidám hangját.
- Szia – mosolyogtam.
- Merre jársz? – érdeklődött.
- Tíz perc és elérem Heppenheimet – magyaráztam.
- Óh, remek – vidult fel még jobban.
- Addig nem baj, ha leteszem? Egyszerűbb úgy koncentrálnom, és a telefonszámlád sem nő… - magyaráztam.
- Nem, dehogy – felelte. – De, ha eléred a várost, csörgess meg, légy szíves – kért.
- Rendben. Szia – nyomtam meg a piros gombot, miután az ő száját is elhagyta a szia szó.
A tervezett tíz perc végül tizenöt lett. Amint megpillantottam a táblán a Heppenheim feliratot, újratárcsáztam a számot, amiről Sebastian hívott az imént.
- Szia, itt vagyok – szóltam bele.
- Rendben – magyarázni kezdte merre menjek pontosan. Egészen addig navigált, míg le nem parkoltam szülei háza előtt.
- Jó látni, hogy épségben ide értél – vigyorgott az ajtóban állva.
- Nem bízol a vezetési képességeimben? – fontam sértődötten karba kezeimet.
- Dehogynem – mosolygott. – De ettől még féltelek – mosolygott. Kivettem a táskámat a kocsiból, majd lezártam, és átültem Sebastianéba.
A mozi mögött parkoltunk, és szinte már rejtőző módban közelítettük meg a pénztárat.
- Mit nézzünk? – álltunk meg a  filmlista előtt.
- Mindegy, csak ne horrort – nevetettem.
- Akkor ööö… fogalmam sincs, válassz te! – nevetett fel.
- Verdák 2? – hallottam nemrég, hogy autóként megtestesítve ő is szerepel a filmbe, ami kíváncsiságot keltett bennem. Mindemellett gyermeteg énemnek köszönhetően, imádom a rajfilmeket.
- Ezt most nem gondolod komolyan – kapta felém a fejét.
- Dehogynem – nevettem fel az arcán megjelenő grimasztól.
- Rendben – egyezett bele. – De, akkor nem fogsz szekálni, amiért béna voltam – figyelmeztetett.
- Azt majd én eldöntöm, hogy milyen voltál – kuncogtam. Kértem két jegyet a pénztárnál, mert Sebastian félt, hogy felismerik. Persze így sem engedte, hogy saját pénzből fizessek.
- Nem leszünk jóban! – néztem rá bosszúsan. – Azért, mert több pénzed van, mint nekem, még nem jelenti azt, hogy rám kell költened – durcáskodtam, akár egy kislány.
- Egy nagydoboz pattogatott kukoricát és két kólát kérek – mélyített hangon beszélt, fején kapucnival.
- Na, tessék.. – motyogtam tovább. Miután megkapta a rendelését elfoglaltuk helyünket a teremben és vártuk a reklámokat.
- Nem azért, nem engedem, hogy fizess, mert nekem jobb az anyagi helyzetem – suttogta a fülembe. – Egyszerűen csak szeretnék úriemberként viselkedni – mosolygott.
- Nem kell bizonygatnod, hogy úriember vagy – mosolyogtam rá. Sosem hallottam még ilyen megállapítást egy férfitól. – Tudom magamtól is – biztosítottam.
Egy széles mosolyt küldött felém, majd lekapcsolták a lámpákat és megjelentek az első reklámfilmek.
Seb középre rakta a popcornos dobozt, de még mindig ő tartotta. Felváltva csipegettünk belőle, majd néha ittunk pár kortyot. A filmen meglepődtem. Az előző részhez hasonlót vártam, ám teljesen eltért. Sose gondoltam volna, hogy Matuka lesz a főszereplő.
Az egyik jelenetnél, még az eleje fele, Sebastian a fülembe súgta, hogy most mutatják majd elsőnek. A képernyőre meredtem. Seb alig pár szót beszélt, de azt nagyon aranyosan és persze tökéletesen.
Amint a kép elváltott róluk, oldalra néztem. Az egész jelenet alatt engem figyelt, a reakciómat.
- Tökéletes kocsi hang voltál – hajoltam közelebb.
- Köszönöm – mosolygott. Csak úgy ragyogott a szeme, teljesen lebilincselt. Tudtam, hogy el kellene fordulnom, ha még látni szeretném a film többi részét is, anélkül, hogy elolvadnék, de neki más tervei voltak.
Ajkai váratlanul találtak rá enyémekre. Ostobaság lett volna elhajolni, hiába rémültem meg.
Persze nem okozott csalódást, még a csókolózásban is tökéletes.