2. rész: Első találkozás

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 8 rendszeres olvasót! Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen hamar összegyűlik ennyi! Nagyon hálás vagyok nektek! :) Meg is hoztam az új részt! Nincs különösebb hozzáfűznivalóm, csak annyit jegyeznék meg, hogy ezentúl különböző színekkel fogom jelölni, hogy milyen nyelven beszélnek. A zöld jelenti az angolt és a piros fogja majd a németet! Ezt el ne felejtsétek! :)))

Szerdán nem különösebben büszkélkedhettünk programokkal, útbaigazítás volt, elmondták a részleteket és már mehettünk is vissza a szállásra.
A csütörtökünk azonban annál zsúfoltabb volt, ugyanis Monaco az egyetlen hely ahol csütörtökönként vannak a szabadedzések, mivel a péntek itt amolyan pihenőnap.
A délelőtti szabadedzés előtt a paddockban Tibor készített egy interjút Lewis Hamiltonnal. Én is szerettem volna, de Laci azt mondta várjunk inkább az edzés végéig.
Így hát a két edzés között csíptük el az első versenyzőket. Kicsit sajnáltam őket, alig volt idejük leülni kicsit, máris másik újságíró vagy riporter állt előttük. Hamiltont állítottuk meg elsőnek, rendkívül bizakodó volt, tekintve, hogy nagyon jól sikerült a szabadedzése. Azonban mégsem szimpatizáltam vele túlzottan. Tudom, hogy nem alapozhatok személyes véleményekre és azt legfőképpen nem hangoztathatom, de magamban azért muszáj volt megjegyeznem.
Lewis után sikerült elcsípnünk Jenson Buttont is, hasonlóan nyilatkozott, bár véleményem szerint jóval szimpatikusabban. Az azonban feltűnt, hogy mindketten azt hangoztatták, hogy itt talán majd meg tudják verni a Red Bull-okat.
Mostanában nem néztem annyira a forma-1-et, de azzal tisztában voltam, hogy Sebastian Vettel, tavalyi világbajnok győzelemsorozata eléggé bosszantja most a versenyzőket.
Megmutatkozott bennem a riporter vér, egyre jobban vártam, hogy végre interjút készíthessek a nagy ellenféllel. 
A paddockban nagyon nagy volt a nyüzsgés, de legalább sikerült ennünk pár falatot a második szabadedzés előtt. Az asztalnál ülve kiszúrtam egy Red Bull-os szerelésben szaladgáló srácot. A baseball sapkától nem láttam az arcát, de biztos voltam abban, hogy ismerem valahonnan.
Amikor pedig egyszerre tíz újságíró rohant oda, hogy megállítsa, arra is rájöttem, hogy honnan. Ő volt Sebastian Vettel, teljes életnagyságban.
Meg kell, mondjam, kinézetre egyáltalán nem rossz, sőt… és a mosolya sem sugallt semmi féle egoizmust. Szerénynek tűnt és kedvesnek. Legszívesebben én is beálltam volna a sorba, de szegénynek így is volt elég gondja, ráadásul a második szabadedzés már itt volt a nyakunkon.
A srác, mikor válaszolt a legtöbb kérdésre visszasietett a Red Bull istállójába és készülődni kezdett. 
Egy német televízió stábja csatlakozott az asztalunkhoz. Mivel kiskorom óta tanultam németül jól megértettem őket, s habár az érettségimet angolból tettem, imádtam németül beszélni. Kihasználtam az alkalmat és szóba elegyedtem a riporterrel, nagyon rendes volt és látszott rajta, hogy nem először van itt. Mikor megkérdeztem, elárulta, hogy már öt éve jár futamokra. Elpirulva vallottam be, hogy nekem ez az első alkalom, jót mosolygott rajtam és ellátott néhány jó tanáccsal.
A második szabadedzés alatt senki sem szólalt meg az asztalnál, bár még nem futam volt, de aki itt lemarad, valamiről annak a riportjai se lesznek olyan jelentősek.
Az edzésen jó köröket futottak, de Sebastian, akitől mindenki olyan sokat várt, nagy meglepetésre ezúttal csak az ötödik legjobb volt.
Amint a kocsik visszatértek a bokszokba, ismét elszabadult a pokol. Az újságírók próbálták lerohamozni a vezetőket, hogy interjút készítsenek. Mi is beálltunk a sorba, Sebastian Vettelhez próbáltunk közelebb jutni, de legalább négy embert kellett megvárni, hogy előttünk végezzenek.
Megálltam mellette, végig pillantott rajtam és tovább indult. Megrémültem. Komolyan ezért várakoztunk egész nap?
- Hé! - szóltam utána. Megpillantotta a kezemben a mikrofont és elmosolyodott.
- Bocsánat - sétált vissza hozzánk. - Nem tudtam, hogy ön is riporter - felpillantottam rá, legalább tíz centivel magasabb volt, tekintve, hogy lapos talpú cipőben voltam. A haja csapzott volt, arca kissé borostás, a szemei pedig gyönyörű kéken ragyogtak. Az összhangban mégis a mosolyának volt a legfontosabb szerepe. Gyanítom nem egy lányt vett már le a lábáról pusztán a mosolyával.
- Ki más lennék? - húztam mosolyra a számat.
- Gondoltam biztos valamelyik versenyzőtársam barátnője vagy, esetleg valamely szerelőé - nevetett. Elég elképzelhetetlennek tartottam, erre az esély körülbelül egy a millióhoz, én pedig soha életemben nem voltam az a szerencsés típus.
- Nem - kuncogtam. Laci oldalba bökött nekem pedig eszembe jutott a ’’kötelességem’’. - Készíthetnénk egy rövid interjút?
Mielőtt válaszolhatott volna megjelent az egyik Red Bull Racing-es szerelő, németül kezdett beszélni, minden bizonnyal azt hitte, majd mi nem értjük. A végére odaszúrt egy poént Sebastiannak, aki csak nevetett, majd bólintott. Én is kuncogtam egyet a beszóláson, mire Sebastian rám kapta a fejét.
- Öhm.. bocsánat.. - motyogtam.
- Értetted? - vigyorgott rám. Bólintottam egy aprót, mire a mosolya még szélesebb lett. Laci türelmetlenkedett mellettem, én pedig egyre csak Sebastian mosolyát néztem. Mintha bódító hatása lenne…
- Akkor, készíthetünk interjút? – nem tűnhettem túl jó riporternek, hiszen a ’’profik’’ nem kérdezik meg az ilyeneket, egyszerűen csak letámadják őket.
- Persze - nevetett.
Gondolatban összeszedtem a kérdéseimet és egyesével feltettem őket, Sebastian készségesen válaszolt mindegyikre. Az interjú után Seb tovább állt a bokszba, mi pedig még felvettünk egy kis jelenetet a pálya vonalán. Be kellett mutatnom a pályát, jó érzés volt ott állni, ahol még látszottak a versenyautók nyomai.
Laci leállította a kamerát, felsóhajtottam. Visszaindultunk az autóhoz, onnan pedig hamar a szálláshoz értünk.  Estefelé még sétálgattunk és a szállodában beszélgettünk. Ahhoz képest, hogy három férfival kellett ide utaznom, jól éreztem magam velük, nagyon jó társaságnak bizonyultak.
Este még felhívtam édesanyámat, furcsa volt, éreztem, hogy nagyon kerüli az apa témát, így tudtam, hogy az állapota rosszabbodott. Rossz volt belegondolnom, hogy mennyire szenvedhet most, a hideg kirázott tőle és legszívesebben sírtam volna, de muszáj volt tartanom magam. Nem csak a fiúk miatt a szobában, hanem apám miatt is. Mindig arra tanított, hogy erősnek kell lennünk.
Miután letettem a telefont még pár percig álltam az erkélyen, hagytam, hogy a friss levegő segítsen kiszellőztetni a fejem, végül visszatértem a fiúkhoz a szobába. A Másnaposokat nézték DVD-n, leültem, hogy csatlakozzak hozzájuk, de úgy a felénél elnyomott az álom.
 

Reggel Laci mozgására ébredtem, fel-alá sétálgatott a szobában és hevesen magyarázott, valószínűleg a barátnőjével telefonált, csak nem értem miért pont itt. Hasra fordultam és a fejemre húztam a párnát.
- Bocsi… - motyogta Laci és kisietett az erkélyre, ám ekkor már késő volt. Hiába forgolódtam még percekig, képtelen voltam visszaaludni. Lassan kikeltem az ágyból és a konyhába siettem egy életmentő kakaóért.
- Jó reggelt! - ült le velem szembe Szilárd.
- Neked is - bólintottam. - Hát te?
- Unatkoztam a másik szobában - vonta meg a vállát.
- Értem - mosolyodtam el. - Kérsz? - mutattam a kakaómra.
- Nem, köszi. Maradok a kávénál - intett az említett ital felé.
- Okés –húztam mosolyra a számat. Elszürcsölgettem a kakaómat, majd a fürdőszobába siettem. Szilárd nem volt nagy beszédpartner, függetlenül attól, hogy nagyon jó ember és a szakmájához mindenkinél jobban ért.
Kiválasztottam pár laza és kényelmes ruhadarabot a bőröndömből és úgy tértem vissza a fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá, kiengedtem a hajam, hagytam végig folyjon rajta a víz. Jól esett a felfrissülés, ráadásul kint tombolt a hőség. Fél óra telhetett el, mikor elzártam a csapot, kifacsartam a hajamból a vizet és kiléptem a törölközőmért. Miután rendesen megtörölköztem és magamra kapkodtam a ruháimat, úgy döntöttem egy jó kis futással kezdem a napot. A hajamat amennyire tudtam szárazra töröltem és felkötöttem. A szobában előkerestem a fülhallgatómat, a baseballsapkámat és a napszemüvegem.
- Hova - hova? - Laci karba font kézzel állt az ajtófélfánál, mellette pedig Szilárd.
- Elmegyek kocogni, túl jó idő van ahhoz, hogy ne használjam ki - mosolyogtam rájuk, a telefonomhoz csatlakoztattam a fülest, majd átvezettem a kábelt a felsőm alatt.
- Okés - mosolyogtak. - Ha nem leszek, itt mikor visszajössz, elmentünk sétálgatni a környékre…
- Rendben - vontam vállat. Gyorsan felhúztam még a sportcipőmet és elindultam. A szálloda előtt bekapcsoltam a zenelejátszót a mobilomon és a fülembe dugtam a fülhallgatót. Először csak sétáltam, ám ahogy a ritmus egyre gyorsult lépéseim úgy váltak egyre gyorsabbakká. Imádtam a rock zenét, az egész családom rockos beállítottságú volt, hazai nagy kedvenceim a Depresszió, Road és Tankcsapda zenekarok. De a külföldiekben is ugyanúgy megtaláltam önmagam.
A kikötő felé indultam, gyönyörködtem a látványban és élveztem a friss levegőt. Hiányzott már a kocogás, idén még nem nagyon volt rá alkalmam.
Megálltam egy kis boltnál, vettem magamnak egy fél literes ásványvizet. Jó nagyot kortyoltam belőle, majd tovább futottam. A kikötőnél megálltam, muszáj volt leülnöm egy percre, hogy kifújjam magam.
Pár perce ültem egy helyben, amikor mozgolódást láttam a közelben, persze ez nem furcsa egy örökmozgó városban, de meglepődtem, amikor egy piros, bőrüléses motorcsónak állt meg az egyik jacht mellett, nagyban tárgyaltak valamit. Egy kocsi parkolt le mögöttem, nem nagyon foglalkoztam vele, inkább a férfit és a mellette álló két nőt figyeltem, vajon miről beszélgetnek?! Hirtelen koppant mellettem valami, összerezzentem és oldalra pillantottam.